Tudomány

Siker a Discoveryn

A Discovery amerikai űrrepülőgép asztronautái pénteken kibontották a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) előző nap felszerelt napelemtáblát, így az ISS áramellátása teljes kapacitással működhet.

Az űrhajósok az ISS Destiny moduljából távirányítással bontották ki harmonikaszerűen a negyedik, egyben utolsó napelemtáblát. A táblát tartó 14 tonnás szerkezetet a csütörtöki űrsétán szerelte fel Steven Swanson és Richard Arnold. A Discovery küldetésének legfontosabb feladata volt a negyedik napelemtábla üzembe helyezése. Az űrhajósok a tervek szerint két további űrsétát hajtanak végre szombaton és hétfőn, hogy előkészítsék az űrállomás befogadóképességének hat főre történő növelését.

Az amerikai űrügynökség, a NASA több tartalék tervet is kidolgozott, ha a művelet nem sikerül, de minden rendben zajlott, attól eltekintve, hogy a tábla egyik szakaszán kisebb gyűrődés keletkezett, de a Nap sugaraitól felmelegítve az is kisimult.

A Discovery várhatóan szerdán indul vissza a földre. Az űrsiklóval visszatér a Földre Sandy Magnus, az ISS volt fedélzeti mérnöke, akit a japán Vakata Koicsi vált fel az űrállomáson.

A NASA az űrsiklók 2010-re tervezett leállítása előtt még legfeljebb tíz utat irányoz elő a Nemzetközi Űrállomásra.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.