Belföld
Gyurcsány lemond! – a kongresszus eseményei percről-percre
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kész lemondani. Két hét múlva jöhet az utód. Befejezte mai munkáját a kongresszus, összeállt az új elnökség.
20:40
Összeállt az új MSZP-elnökség
Az MSZP-kongresszus ezekben a percekben fejeződött be. Az utolsó szavazások is lezárultak, így teljes lett az elnökség névsora. A már korábban megválasztott elnök, elnökhelyettesek és alelnökök mellett a többi tisztségviselőt is megválasztották.
A párt országos elnökségébe sorrendben a legtöbb szavazatot Bárándy Gergely országgyűlési képviselő, továbbá az elnökhelyettesi jelöltségtől visszalépő, a posztot korábban betöltő Juhász Ferenc, Veres János pénzügyminiszter és Hiller István volt alelnök kapta.
Az MTI információi szerint a párt Központi Pénzügyi Ellenőrző Bizottságának élére új elnököt választottak. A 626 szavazatból Tukacs István kormánybiztos 290, míg a korábbi elnök, Keller László államtitkár 289 szavazatot kapott.
Az Országos Etikai és Egyeztető Bizottság élére a Borsod megyei Simon Gábort választották újra.
Pénztárnokká választották a posztot eddig megbízottként betöltő Brecskáné Nagy Máriát.
Az MTI információi szerint az este folyamán elnökségi taggá választották Varga Lászlót, a Societas elnökét, Vadai Ágnes államtitkárt és Herczog Edit európai parlamenti képviselőt.
Az elnökség utolsó kiadó helyét az MTI értesülése szerint Puch László államtitkár szerezte meg, s ezzel teljessé vált a testület, amely ezt követően össze is ült, hogy megtartsa rövid alakuló ülését. Az elnökség az érdemi munkát vasárnap kezdi meg.
(MTI)
19:06
Az MDF támogatja a feloszlatást is
A Magyar Demokrata Fórum (MDF) negyedszer is támogatni fogja a parlament feloszlatását célzó kezdeményezést, de arra is felkészül, ha az indítvány – az eddigi három kísérlethez hasonlóan – most sem éri el a célját – közölte a párt szombaton az MTI-vel.
Erre az esetre is készen állva az MDF arra kéri a Fideszt, "vegye komolyan, hogy a jelenlegi parlamenti erőviszonyok között kell az ellenzéknek megoldást találnia" – olvasható az MTI-hez is eljuttatott, Dávid Ibolya által aláírt közleményben.
Ma a felelős ellenzéki pártoknak kölcsönös együttműködésben kell tenniük azért, hogy az országnak mihamarabb valódi válságkezelő kormányfője legyen. Mint írják, a helyzet komoly, ezért arra kérik a Fideszt, vegyék végre komolyan egymást és a lehetőségeket is.
A legnagyobb ellenzéki pártként hatalmas a Fidesz felelőssége abban, hogy az MDF által kezdeményezett hétfői egyeztetést komolyan véve alternatívát tudjanak felmutatni Gyurcsány Ferenc lemondását követően – jegyzik meg, hozzátéve: bíznak abban, hogy a helyzet és a feladat súlyához mérten "felelős, felnőtt emberek módjára" tudnak együttműködni az országért.
Ennek érdekében az MDF megismétli ajánlatát: most is támogatják a parlament feloszlatásában a Fideszt, cserében azt kérik, a párt vegye komolyan az MDF azon javaslatát, hogy a parlamenti többséget élvező ellenzéki pártok közösen találják meg az ország miniszterelnökét, válságkezelő programját.
A Fidesz frakcióvezetője, Navracsics Tibor – azt követően, hogy Gyurcsány Ferenc az MSZP pártkongresszusán bejelentette: új kormány alakítását javasolja új kormányfő vezetésével – szombaton közölte: pártja nem kezd tárgyalást új kormányról, ám hétfőn kezdeményezi a parlament feloszlatását az Országgyűlésben.
"Új kormány csak a választópolgárok akaratából születhet, ezért a Fidesz tájékoztatja Magyarország polgárait, hogy nem kezd tárgyalást semmilyen új kormány alakításáról sem" – közölte Navracsics Tibor, amikor sajtótájékoztatóján ismertette a Fidesz elnökségének közleményét.
Mint mondta, az MSZP az ország szégyene, az új választás pedig az ország érdeke.
Ha hétfőn sikerül házszabálytól való eltéréssel tárgyalni a Fidesz indítványát az Országgyűlés feloszlatásáról, és a szocialisták is belátják, hogy az ország érdekeit saját hatalmi érdekeik elé kell helyezni, akkor az előre hozott választásokat június 7-én, az EP-választással egy időben meg lehet tartani – mondta a Fidesz frakcióvezetője.
(MTI)
17:54
A szocialisták csodálkoznak a Fideszen
Az MSZP szerint meglepő a Fidesz álláspontja, mivel a legnagyobb ellenzéki párt 2006 óta azt mondja, hogy az ország érdekében bárkivel hajlandó összefogni, csak Gyurcsány Ferenccel nem – mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője szombaton az MTI-nek.
Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője szombaton azt mondta, a Fidesz nem kezd tárgyalást új kormányról, ám hétfőn kezdeményezi a parlament feloszlatását az Országgyűlésben. Az ellenzéki politikus azt követően beszélt erről, hogy Gyurcsány Ferenc az MSZP kongresszusán bejelentette: új kormány alakítását javasolja új kormányfő vezetésével.
Nyakó István szerint a Fidesz meghazudtolta eddigi álláspontját, és most azt mondja, sem személyről, sem ügyről senkivel nem kíván konzultálni.
A Fidesz is tudhatná, hiszen mondta: most csak Magyarország számít – közölte a szóvivő, megjegyezve, lehet, hogy ez is hazugság volt.
Nyakó István azt kérdezte, hogy a Fidesznek egyedül Orbán Viktor pártelnök hatalmi ambíciói számítnak-e?
A konstruktív bizalmatlansági indítvány nem erre a helyzetre került a magyar alkotmányba. A miniszterelnöknek csak két lehetősége van az alkotmány szerint: lemond vagy bizalmi szavazást kezdeményez maga ellen. A lehetőségek között azonban nem szerepel, hogy konstruktív bizalmatlansági indítványt kezdeményezzen a miniszterelnök – mondta Gulyás Gergely.
Gyurcsány Ferenc szombati bejelentésével valójában lemondott, de jogilag "más technikát szeretne alkalmazni" annak érdekében, hogy az államfőt "kikapcsolhassák" a folyamatból – hangsúlyozta az alkotmányjogász.
Arra a kérdésre, hogy országgyűlési képviselőként kezdeményezheti-e Gyurcsány Ferenc a konstruktív bizalmatlansági indítványt, Gulyás Gergely azt mondta: a két tisztség nem választható külön.
Alkotmánybírósági állásfoglalás születhet, ha a kormányfő mégis aláírja a konstruktív bizalmatlansági indítványról szóló dokumentumot maga ellen. Az alkotmánybírósági állásfoglalás azonban nem valószínű, hogy visszamenőleg megsemmisíti majd az új miniszterelnök mandátumát – mutatott rá.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök új kormány alakítását javasolta új kormányfő vezetésével szombaton az MSZP tisztújító kongresszusán. Politológusok és szakértők ennek alapján úgy vélik, hogy ez a gyakorlatban konstruktív bizalmatlansági indítvány kezdeményezését jelenti.
A Szabadság Kört 2007 októberében alapították politikusok és közéleti személyiségek, többek között Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának fideszes elnöke, Szájer József fideszes európai parlamenti képviselő és Hegedűs Zsuzsa szociológus. A szervezet korábban javaslatot tett a rendőrségi törvény módosítására, valamint tiltakozott a Kossuth téri kordon ismételt felállítása ellen.
(MTI)
17:25
A Fidesz továbbra is hajthatatlan
"Új kormány csak a választópolgárok akaratából születhet, ezért a Fidesz tájékoztatja Magyarország polgárait, hogy nem kezd tárgyalást semmilyen új kormány alakításáról sem" – fogalmazott Navracsics Tibor, amikor sajtótájékoztatóján ismertette a Fidesz elnökségének közleményét.
Mint mondta, az MSZP az ország szégyene, az új választás pedig az ország érdeke.
Vona Gábornak, a Jobbik elnökének Orbán Viktorhoz intézett nyílt levelére reagálva – kérdésre válaszolva – Navracsics Tibor megismételte: a Fidesz a parlament feloszlatását hétfőn az Országgyűlésben fogja kezdeményezni. (Vona Gábor nyílt levelében azt fejtegette, hogy Gyurcsány bejelentésével történelmi esély kínálkozik, melyet nem szabad elszalasztani, ezért "az utcáról kell nyomást gyakorolni a politikára", mert az előre hozott választások kiírására "a parlamentben az ottani politikai érdekek miatt" nincs esély. Mint írta: a Jobbik kész mozgósítani tagjait az ország megmentésére, s arra kérte Orbán Viktort, ő is tegye ugyanezt.)
Ha hétfőn sikerül házszabálytól való eltéréssel tárgyalni a Fidesz indítványát az Országgyűlés feloszlatásáról, és a szocialisták is belátják, hogy az ország érdekeit saját hatalmi érdekeik elé kell helyezni, akkor az előre hozott választásokat június 7-én, az EP-választással egy időben meg lehet tartani – közölte kérdésre válaszolva a Fidesz frakcióvezetője.
Abban bíznak – mondta -, hogy az elmúlt időszak bizonyíték lehetett arra a képviselőknek, hogy a válságból nem kifelé, hanem a válságba még mindig befelé megyünk, és hogy az MSZP nem képes olyan kormányzati politikát kialakítani, amely kivezeti az országot a válságból.
"Tiszta lapot kell nyitni" – mondta, majd hozzátette: bíznak abban, hogy az országgyűlési képviselők többsége a lelkiismeretére fog hallgatni.
Arra a felvetésre, hogy ha a két kisebbik parlamenti párt és az MSZP megteremti a többséget, akkor sem kíván-e tárgyalni a Fidesz az új kormányról, Navarcsics Tibor azt mondta: ez nem a Fidesz szégyene lesz.
Ha az Országgyűlés többsége elutasítja a parlament feloszlatásával kapcsolatos javaslatot, akkor van-e újabb forgatókönyve a Fidesznek? – hangzott a kérdés, amelyre Navracsics Tibor azt válaszolta: abban bíznak, hogy a választópolgárok dönthetnek arról, hogy ki alakítson kormányt.
Arra a kérdésre, hogy Orbán Viktoron kívül van-e más, akit támogatnának miniszterelnöknek, Navracsics Tibor azt mondta: egy demokráciában ahhoz, hogy egy kormány létrejöjjön, a választópolgároknak kell dönteni. Mint közölte: nem arról van szó, hogy ők kit támogatnak, hanem arról, hogy a választók kit támogatnak.
Magyarország új irányáról az embereknek kell dönteni, nem pedig az MSZP-nek – mondta Navracsics Tibor, s hozzátette: az MSZP bukott párt, bukott párt pedig ne alakítson kormányt Magyarországon.
Navracsics Tibor az elnökség álláspontját tolmácsolva közölte: hét év MSZP-SZDSZ-kormányzás eredményeképpen a gazdaság zuhan, az államadósság fojtogat, az üzemeket bezárják, egyre többen kerülnek az utcára, emberek millióinak sorsa vált bizonytalanná. Az országot anarchiában, zűrzavarba vezették, válságba és kilátástalanságba sodorták.
Mint mondta, a rendszerváltás óta a legnagyobb megszorítás előkészítése folyik.
Közölte: az MSZP az emberek szemében már régóta bukott párt, egy olyan bukott párt,
amelyik az ország érdekében sem képes lemondani a hatalomról, s amely az emberekkel akarja megfizettetni a kormány kudarcainak árát.
Gyurcsány Ferenc az MSZP rendkívüli kongresszusán szombaton jelentette be, hogy új kormány alakítását javasolja új kormányfő vezetésével.
(MTI)
@@
16:39
A Fidesz testvérpártjának sem tetszik az ötlet
A KDNP is közleményt adott ki. Az alábbiakban ezt közöljük.
"Gyurcsány Ferenc lemondása maga a beismerés. Annak beismerése, hogy az ember, aki "hazudott reggel, éjjel meg este", káoszba és a szakadék szélére vezette Magyarországot. Tetézi mindezt azzal, hogy a válságból kivezető utat eltorlaszolja, előre hozott választások helyett kamarillapolitikával kívánja hatalomban tartani pártját, illetve azt a politikai klánt, amelynek múlhatatlan felelőssége van az ország mai helyzetének kialakulásában.
A Kereszténydemokrata Néppárt meggyőződése, hogy csak az a politikai erő, illetve miniszterelnök képes a bajok orvoslására, amely, illetve aki élvezi a magyar társadalom többségének bizalmát. Éppen ezért a KDNP elnöksége egyhangú határozatot hozott arról, hogy az Országgyűlés hétfői ülésén Semjén Zsolt, a KDNP elnök-frakcióvezetője Navracsics Tiborral, a Fidesz frakcióvezetőjével közösen újra benyújtja a parlament önfeloszlatását célzó indítványát. Így június 7-én, az európai parlamenti választásokkal egyidőben megtartható az előrehozott országgyűlési választás is."
forrás: OS
16:24
A fideszes alkotmányjogász szerint Gyurcsány képtelenségre vállakozik
Az alkotmány szellemével ellentétes, ha a kormányfő konstruktív bizalmatlansági indítványt kezdeményez maga ellen – mondta Gulyás Gergely alkotmányjogász, a Szabadság Kör tagja szombaton az MTI-nek.
16:11
A Fidesz közleménye
A legnagyobb ellenzéki párt elnöksége már ki is adta a helyzettel kapcsolatos közleményét.
"Hét év MSZP-SZDSZ kormányzás eredményeképpen a magyar gazdaság zuhan, az államadósság fojtogat, az üzemeket bezárják, egyre többen kerülnek az utcára, emberek millióinak jövője vált bizonytalanná. Az országot anarchiába, zűrzavarba vezették, válságba és kilátástalanságba kormányozták. A rendszerváltás óta legnagyobb megszorítás előkészítése folyik. Az MSZP az emberek szemében már régóta bukott párt. Egy bukott párt, amely az ország érdekében sem képes lemondani a hatalomról. Egy bukott párt, amely az emberekkel akarja megfizettetni a kormány kudarcainak árát. Egy bukott párt, amely még most is azon ügyeskedik, hogy valamiképpen a hatalomban maradhasson. Egy bukott párt ne alakítson kormányt Magyarországon! Ez a válság az emberek életéről szól, ezért Magyarország új irányáról az embereknek kell dönteniük, nem pedig az MSZP-nek. Új kormány csak a választópolgárok akaratából születhet, ezért a Fidesz tájékoztatja Magyarország polgárait, hogy nem kezd tárgyalásba semmilyen új kormány alakításáról sem. Az MSZP-kormány az ország szégyene, az előrehozott választás az ország érdeke. Eljött a pillanat, amikor mindenkinek el kell döntenie, mit támogat: az ország szégyenét, vagy az ország érdekét. A Fidesz hétfőn az Országgyűlésben kezdeményezi az Országgyűlés feloszlatását, hogy hazánk polgárai kezükbe vehessék az ország sorsát és előrehozott választáson dönthessenek közös jövőnkről."
A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség Elnöksége
forrás: OS
16:04
"Gyurcsány nem felelős!"
Senki nem teheti felelőssé Gyurcsány Ferencet a válságért – jelentette ki Poul Nyrup Rasmussen.
Az Európai Szocialisták Pártjának (ESZP) elnöke szombaton a miniszterelnök azon bejelentésére reagálva, amelyben új kormány alakítását javasolta új kormányfő vezetésével. – Gyurcsány Ferenc mindent megtett, amit tudott, helyesen cselekedett Magyarország érdekében – szögezte le a dán politikus, akinek szavait szóvivője tolmácsolta. Úgy vélte, a kormányfő határozott vezetést biztosított Magyarországnak ezekben az években, előremutató új fejezetet teremtett a ország életében. Emellett mindig maga elé helyezte országát és pártját – tette hozzá.
Rasmussen jelezte, hogy teljes egészében tiszteletben tartja Gyurcsány döntését.
Az ESZP-elnök összetartásra szólította a pártcsoportjához tartozó MSZP-t "annak érdekében, hogy Magyarország túljusson ezen a nehéz időszakon".
Rasmussen a párt előtt álló fontos feladatnak nevezte azt is, hogy győzelmet arasson a júniusi EP-választáson.
15:55
Megvannak az MSZP új vezetői is!
Megválasztotta a párt két elnökhelyettesét, három alelnökét és a választmány elnökét az MSZP kongresszusa szombaton – tudta meg az MTI.
Szekeres Imre újraválasztott elnökhelyettes a 623 leadott szavazatból 524 igen szavazatot kapott, azaz támogatottsága 85 százalékos. A posztra újonnan választott Lamperth Mónika a 604 leadott szavazatból 404-et kapott, támogatottsága így 68 százalékos.
Az alelnöki poszton Mesterházy Attila kapta a legtöbb szavazatot: az 571-ből 428-at, 78 százalékos támogatottságot érve el ezzel. Kiss Péter az 576 leadott szavazatból 422-őt kapott, így 76 százalékos a támogatottsága. A harmadik alelnök Ujhelyi István lett, aki az 525 szavazatból 394-et szerzett meg, ez 71 százalékos támogatottságot jelent.
Hiller Istvánt nem választották újra alelnökké, ő az 562 szavazatból 344-et kapott, azaz támogatottsága 65 százalékos.
94 százalékos támogatottsággal újraválasztották Simon Gábort is a választmány elnökévé: a 626 szavazatból 586-ot kapott.
15:40
Az MSZP Gyurcsány mellé állt
Az MSZP kongresszusa újraválasztotta Gyurcsány Ferencet pártelnökké szombaton Budapesten – tudta meg az MTI.
A választáson 599 küldött szavazott, és az újraválasztott pártelnök 508 szavazatot kapott.
@@
14:55
Az SZDSZ-nek már több jelöltje is van
Az SZDSZ helyesnek tartja a miniszterelnök döntését, hogy egy új kormányfő személyéről, új kormányprogramról és új kormányról kezdődjenek tárgyalások – mondta szombaton az SZDSZ országos tanácsának ülését követő sajtótájékoztatóján Fodor Gábor.
A pártelnök hozzátette, hogy azt a "politikai agóniát, amit az elmúlt hónapokban láttunk", folytatni nem lehet. Véleménye szerint ugyanis Gyurcsány Ferenc javaslatai nem mutatnak kiutat a válságból, amely társadalmi és gazdasági válság egyaránt. Ezért olyan személyt keresnek, aki mind a két válságot meg tudja oldani.
Kérdésre válaszolva elmondta, hogy több miniszterelnök-jelöltjük is van, de nem akart neveket mondani.
Fodor Gábor úgy fogalmazott, hogy a kormányfő mostani lépését a kezdetnek tekinti, mert ez lehetőséget ad arra, hogy az ország valóban kijusson ebből a válságos helyzetből, "a társadalmi és gazdasági válság együttes kátyújából, és elinduljon egy új kibontakozás Magyarországon, de ehhez nagyon sok minden kell". Kitért arra, hogy egyelőre nem lehet tudni, mi zajlik az MSZP kongresszusán, "ha ne adj isten úgy fejeződik be a mai nap, hogy egy baloldali fordulat következik be a szocialista pártban, nyílván ennek az esélye kevés lesz, és elszáll, hogy egy értelmes reformpolitikát folytassunk Magyarországon". Leszögezte, hogy az SZDSZ csak a reformpolitika mellé tud odaállni.
Kérdésre válaszolva azt mondta, nem tudják, hogy az MSZP-kongresszuson elfogadnak-e valamilyen programot vagy határozatot, s azt sem, hogy a szocialisták milyen irányba akarnak továbbmenni.
Szintén kérdésre felelve elmondta, hogy a pártok közötti tárgyalásoknak a jelöltek egyeztetéséről kell szólnia. A pártelnök szerint az előre hozott választások nincsenek napirenden. Utóbbi téma kapcsán megjegyezte, hogy ha nem tudják megoldani a válságot, akkor viszont minden más kérdést fel kell vetni.
Arra a kérdésre, hogy Bokros Lajos jelöltségét támogatnák-e, annyit mondott, hogy a volt pénzügyminisztert tiszteletreméltó közgazdásznak tartja, akivel jó viszonyban vannak, de az MSZP-vel le fognak ülni tárgyalni az ügyben.
Az MTI kérdésére elismerte, hogy a kongresszus előtt Gyurcsány Ferenc telefonon megkereste. Közölte, hogy a miniszterelnök nem kért tőle támogatást az MSZP esetleges jelöltjéhez vagy egy újabb koalíciókötéshez, csak a szándékairól tájékoztatta, és "én ezt a szándékot helyeseltem" – mondta Fodor Gábor.
A sajtótájékoztatón szintén részt vevő Szent-Iványi István, az országos tanács elnöke elnöke bejelentette, hogy a testület délelőtti ülésén politikai vitát folytatott, amelynek keretében felhatalmazták az elnököt és az ügyvivőket, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket a kialakult helyzet kapcsán.
Elmondta azt is, hogy az antirasszista világnap jegyében határozatot fogadtak el, amely felszólítja a rendőrséget és az ügyészséget, hogy a meglévő jogszabályok alapján indítsanak eljárásokat a kirekesztő, a gyűlöletkeltő és az uszító megnyilvánulások ellen.
Hozzátette, véleménye szerint alkotmánymódosításra nincs szükség ezen a téren. A demokratikus politikai erőknek együttesen kell elszigetelniük a szélsőségeseket – jelentette ki.
Az országos tanács megvitatta az SZDSZ romastratégiáját is – tájékoztatott Szent-Iványi István.
14:22
Gyurcsány stabil marad azzal, ha lelép
A konstruktív bizalmatlansági indítvány adja meg leginkább a lehetőséget arra, hogy a köztársasági elnököt "kikapcsolják" a kormányváltási folyamatból, s arra, hogy az Országgyűlés feloszlatását elkerüljék – írta gyorselemzésében a Political Capital szombaton.
A intézet szerint a jelenlegi helyzetben a legnagyobb esélye a volt koalíciós partner SZDSZ-szel való megegyezésnek van. Az elmúlt hónapok stratégiai bizonytalanságai után az SZDSZ lehetőséget kap a koalícióba való visszatérésre – tette hozzá az elemzés.
A Political Capital szerint Gyurcsány Ferenc pártelnöki pozíciójának stabilitását a miniszterelnöki posztról való lemondás biztosítja. Tervezett folyamatról van szó, Gyurcsány a kormányból való távozásával kerülheti el, hogy a pártelnöki poszton kihívóval kelljen szembenéznie, és így mind a pártban, mind a kormányzásban veszítsen szerepéből.
A miniszterelnöki posztról való lemondás felvetése erősítheti Gyurcsány Ferenc pozícióit az MSZP-ben. A pártelnökség megtartásán túl szó van még arról is, hogy mekkora szerepe marad a kormányzás további irányának meghatározásában – olvasható a gyorselemzésben.
Ha a konstruktív bizalmatlansági indítvány elbukik, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök maradhat. Ekkor azonban ugyanazok a személyi, parlamenti többséget illető, szakpolitikai és gazdasági konfliktusok jelentkeznek, amelyek az elmúlt hónapokban is végletesen beszűkítették a kormány mozgásterét – mutat rá a kutatóintézet.
A konstruktív bizalmatlansági indítvány lebonyolításának, az új kormány felállításának legfontosabb kérdése nem annyira a leendő miniszterelnök személye, hanem az a program, amely mögött többség jöhet létre az Országgyűlésben – olvasható az elemzésben.
@@

14:20
Az SZDSZ-nek tetszik Gyurcsány ötlete
A konstruktív bizalmatlansági indítvány adja meg leginkább a lehetőséget arra, hogy a köztársasági elnököt "kikapcsolják" a kormányváltási folyamatból, s arra, hogy az Országgyűlés feloszlatását elkerüljék – írta gyorselemzésében a Political Capital szombaton.
A intézet szerint a jelenlegi helyzetben a legnagyobb esélye a volt koalíciós partner SZDSZ-szel való megegyezésnek van. Az elmúlt hónapok stratégiai bizonytalanságai után az SZDSZ lehetőséget kap a koalícióba való visszatérésre – tette hozzá az elemzés.
A Political Capital szerint Gyurcsány Ferenc pártelnöki pozíciójának stabilitását a miniszterelnöki posztról való lemondás biztosítja. Tervezett folyamatról van szó, Gyurcsány a kormányból való távozásával kerülheti el, hogy a pártelnöki poszton kihívóval kelljen szembenéznie, és így mind a pártban, mind a kormányzásban veszítsen szerepéből.
A miniszterelnöki posztról való lemondás felvetése erősítheti Gyurcsány Ferenc pozícióit az MSZP-ben. A pártelnökség megtartásán túl szó van még arról is, hogy mekkora szerepe marad a kormányzás további irányának meghatározásában – olvasható a gyorselemzésben.
Ha a konstruktív bizalmatlansági indítvány elbukik, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök maradhat. Ekkor azonban ugyanazok a személyi, parlamenti többséget illető, szakpolitikai és gazdasági konfliktusok jelentkeznek, amelyek az elmúlt hónapokban is végletesen beszűkítették a kormány mozgásterét – mutat rá a kutatóintézet.
A konstruktív bizalmatlansági indítvány lebonyolításának, az új kormány felállításának legfontosabb kérdése nem annyira a leendő miniszterelnök személye, hanem az a program, amely mögött többség jöhet létre az Országgyűlésben – olvasható az elemzésben.
14:18
Hétvégén már egyeztetnek Gyurcsány utódjáról
Már a hétvégén megkezdi az egyeztetéseket az MSZP az új kormányfő-jelöltről a parlamenti pártokkal a kongresszus felhatalmazása alapján – tudta meg az MTI szombaton. Az MTI úgy tudja, hogy erre azért kerül sor, mert az elnökségben úgy gondolták, hogy egy elhúzódó miniszterelnök-váltás elbizonytalanítaná a piacokat, és ez káros lehetne Magyarországnak.
A kongresszus döntése értelmében Gyurcsány Ferenc pártelnök, Lendvai Ildikó frakcióvezető és Simon Gábor, a választmány elnöke kezdi meg az egyeztetéseket.
Az MTI információi szerint a kongresszus zárt ülésén a gazdasági válságkezelő intézkedésekről nem esett szó, ezekről már várhatóan a húsvét után megalakuló új kormánynak kell határoznia.
Az MTI úgy értesült, hogy Juhász Ferenc elnökhelyettes visszalépett a jelöltségtől, s ő már csak az országos elnökségi tagságért száll harcba.
(MTI)

@@
14:10
Végleges: Fletó ellen elindul az eljárás
Támogatták a kongresszusi küldöttek Gyurcsány Ferenc bizalmatlansági indítvány benyújtásáról szóló kezdeményezését a kongresszus zárt ülésén – értesült szocialista forrásból az MTI.
A távirati iroda úgy tudja: a miniszterelnök ismertette terveit a küldöttekkel, amelyről aztán szavaztak is.
Eszerint a jövő héten megkezdődik a pártok közt az egyeztetés az új kormányfő személyéről, akiről április 5-én, a rendkívüli kongresszuson szavazhatnak a küldöttek. Ezt követően április 14-én, a húsvét utáni első parlamenti napon kerülhet az Országgyűlés elé a bizalmatlansági indítvány, amelyet maga a kormányfő jegyez majd – hangzott el a kongresszus zárt ülésén.
A távirati iroda úgy tudja: a tisztújítás a tervekkel ellentétben már megkezdődött, vagyis nem nyúlik az éjszakába a szavazás, ahogy azt a korábbi napirend tartalmazta.
Ha a kongresszusnak hamarabb vége van, akkor várhatóan az MSZP elnöksége még délután összeül, s így nem várnak vasárnapig a helyzetértékeléssel.
Az MTI értesülései szerint a szombat reggeli elnökségi ülésen, amelyen Gyurcsány Ferenc bejelentette szándékát a párt vezetésének, illetve a megyei elnököknek, nagy meglepetést okozott a közlés, de a pártelnök külön kérésére nem kezdtek el ötletelni a lehetséges miniszterelnök-jelöltek személyéről.
(MTI)
14:05
Lamperth: az MSZP-é a felelősség
Lampert Mónika, a pártelnök kabinetfőnöke szerint komolyan kell mérlegelni a kialakult helyzetet, mert a pártok közül az MSZP-nek van a legnagyobb felelőssége.
Kérdésre válaszolva Gyurcsány Ferenc beszéde után úgy vélekedett: a miniszterelnök alapos megfontolás után állt elő a javaslatával, amelyről – mint fogalmazott – neki egyelőre nehéz beszélnie.
"Nem vagyok megrendült, de ez egy komoly politikai helyzet, amit komolyan kell mérlegelni. Az összes politikai erő közül kormányzópártként az MSZP-nek a legnagyobb a felelőssége" – jelentette ki.
Beszélt arról is, hogy a szombat reggeli elnökségi ülésen tudták csak meg, hogy mit tervez Gyurcsány Ferenc, és egyelőre semmilyen név nem került szóba köztük. A nap folyamán megválasztandó új pártelnökség vasárnap ülésezik és értékeli a helyzetet – tette hozzá.
14:00
A Nézőpont Intézet kérdései
Rengeteg kérdőjelet hagyott maga után Gyurcsány Ferenc szombati bejelentésével – írta a Nézőpont Intézet gyorsjelentésében.
A kutatóintézet elemzése szerint egyebek mellett az sem világos, hogy valóban az-e a szándéka Gyurcsány Ferencnek, hogy átadja a helyét, vagy a "személyi kérdés" kéthetes megnyitásával inkább csak saját alternatívanélküliségét akarja bizonyítani.
"Feltűnő, hogy nem jelölt meg alkalmas utódjelöltet, illetve utódjelölteket. Kérdés, hogy ezzel csupán a saját népszerűtlenségétől akarta megóvni a leendő kormányfőt vagy inkább megfutamodás, hogy szabad kezet adott a kongresszusnak. A legfőbb kérdés ugyanis az, hogy ő irányítja-e még a folyamatokat az MSZP-n belül, vagy bejelentésével elismerte bukását" – írta a Nézőpont Intézet.
Az intézet jelentése szerint egy új kormányfő új esélyt jelent a parlamenti többség megteremtésére, az MDF-fel és/vagy az SZDSZ-szel való koalíció kialakítására.
Kérdéses azonban, hogy egy ilyen "új többség" valóban cselekvőképes lenne-e az EP-kampány kezdetén és egy évvel az országgyűlési választások előtt – tette hozzá az elemzés.
(MTI)
13:55
Gyanús: az MSZP-nek máris van forgatókönyve
A párton belüli és a párton kívüli miniszterelnök-jelöltre is van forgatókönyve az MSZP-nek – mondta Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője a közszolgálati rádiónak.
Lendvai Ildikó szerint párton belüli és párton kívüli miniszterelnök-jelöltre is van forgatókönyve az MSZP-nek, Bokros Lajos azonban biztosan nem jöhet szóba – jelentette az MR1-Kossuth Rádió Krónikája.
A Magyar Rádiónak nyilatkozó küldöttek többsége üdvözölte a miniszterelnök bejelentését, legtöbbjük azt mondta, hogy szükséges, az ország számára fontos lépés ez. Arról azonban egyelőre még csak találgatások sincsenek, hogy ki lehet az új jelölt a miniszterelnöki tisztségre. A megkérdezett küldöttek legalább kilencven százaléka azonban elutasította Bokros Lajos személyét a posztra – tudósított a Krónika.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök új kormány alakítását javasolta új kormányfő vezetésével szombaton az MSZP tisztújító kongresszusán. Ezt megelőzően a kormányfő az MTI információi szerint az MSZP elnökségének arról beszélt, hogy bizalmatlansági indítványt kezdeményez maga ellen az Országgyűlésben. Az MTI úgy tudja, hogy a miniszterelnök azzal indokolta döntését, hogy így az MSZP a többi párttal egyeztetve találhat majd egy külső személyt a hatékony válságkezeléshez.
A kormányfői bejelentés után Bokros Lajos egy gyöngyösi eseményen újságírói kérdésre elmondta: felkérés esetén elvállalná a kormány vezetését.
(MTI)
@@
13:54
Karsai szerint Gráf és Kiss is befutó lehet
Tisztességes, de egy évet késő bejelentésnek tartja Karsai József Gyurcsány Ferenc visszalépést a miniszterelnökségtől. Az MSZP országgyűlési képviselője az MTI-nek a szombati kongresszuson azt mondta: párton belül Gráf József vagy Kiss Péter jöhet szóba miniszterelnök-jelöltként.
Önkritikus, tisztességes, de egy évet csúszó bejelentés volt Gyurcsány Ferencé – mondta Karsai József. Magyarázatként hozzáfűzte: a miniszterelnökcsere időpontja túl közel esik az uniós és a 2010-es választáshoz.
Ha egy évvel korábban történik meg a váltás, akkor még bíztam volna abban, hogy lesz még Magyarországon szociáldemokrácia – fogalmazott a képviselő. Hozzátette: másfél éve szorgalmazta a változást, sokat megrótták, megtámadtak érte, "de igaza lett".
Karsai József szerint az MSZP-s politikusok közül olyan kellene miniszterelnöknek, aki nem széthúzó, nem megosztó, hanem integráló személy.
"Egyetlen ilyen ember van, ez pedig Gráf József agrárminiszter" – mondta a szocialista politikus. Arra a felvetésre, hogy Gráf József nem indult az elnökségi tagságáért sem, azt válaszolta, nem véletlenül akart visszavonulni, azt mondta, ezt így nem csinálja tovább, ezért is van nagy tekintélye a párton belül.
Karsai József szerint a szocialista politikusok közül Kiss Péter kancelláriaminiszter is szóba jöhet még kormányfőjelöltként. Mint mondta, az a kérdés, hogy melyikük tud még öt, tíz, tizenöt jelenleg ellenzéki, vagy független képviselőt maga mellé állítani a megválasztáshoz.
Hozzátette: elképzelhető, hogy az MSZP egy kívülről jövő miniszterelnök-jelöltet is elfogad, de azt nem szeretné, ha "újból az SZDSZ diktálná a feltételeket".
(MTI)
13:36
Az MDF azonnal helyezkedik
Egyeztetést kezdeményez hétfőre az MDF a parlament ellenzéki pártjaival egy közös miniszterelnök-jelöltről – hangsúlyozta Dávid Ibolya, az MDF elnöke szombaton az MTI-nek eljuttatott közleményében.
Az MDF a miniszterelnök beszédének meghallgatását követően hétfőre egyeztetést kezdeményez a parlament ellenzéki pártjaival annak érdekében, hogy mielőbb közös megegyezés születhessen a többség által közösen jelölt, a parlamenti többség bizalmát élvező miniszterelnök személyéről – írta Dávid Ibolya.
"A Magyar Demokrata Fórum szerint most az ellenzéki többség kezében van az ország sorsa: a három ellenzéki párt közös megegyezésén múlik, hogy egy valóban alkalmas, válságkezelő miniszterelnök kerüljön Gyurcsány Ferenc helyére" – tette hozzá.
Gyurcsány Ferenc szombati bejelentése is bebizonyította, hogy a kisebbségi kormányt vezető miniszterelnök valóban eszköztelen a válság kezelésében és az ország vezetésében – húzta alá a pártelnök.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök új kormány alakítását javasolta új kormányfő vezetésével szombaton az MSZP tisztújító kongresszusán. Ezt megelőzően a kormányfő az MTI információi szerint az MSZP elnökségének arról beszélt, hogy bizalmatlansági indítványt kezdeményez maga ellen az Országgyűlésben. Az MTI úgy tudja, hogy a miniszterelnök azzal indokolta döntését, hogy így az MSZP a többi párttal egyeztetve találhat majd egy külső személyt a hatékony válságkezeléshez.
(MTI)
13:34
Dávid Obolya megbokrosodik
A Magyar Demokrata Fórum a kormány kisebbségbe szorulása óta mondja, hogy a többség, így a változtatás lehetősége is az ellenzéki pártok oldalán van. Gyurcsány Ferenc mai bejelentése is ezt támasztja alá: bebizonyosodott, hogy a kisebbségi kormányt vezető miniszterelnök valóban eszköztelen a válság kezelésében és az ország vezetésében.
A Magyar Demokrata Fórum szerint most az ellenzéki többség kezében van az ország sorsa: a három ellenzéki párt közös megegyezésén múlik, hogy egy valóban alkalmas, válságkezelő miniszterelnök kerüljön Gyurcsány Ferenc helyére.
Az MDF ezért a miniszterelnök beszédének meghallgatását követően hétfőre egyeztetést kezdeményez a parlament ellenzéki pártjaival annak érdekében, hogy mielőbb közös megegyezés születhessen a többség által közösen jelölt, a parlamenti többség bizalmát élvező miniszterelnök személyéről.
Dávid Ibolya, az MDF elnöke
(MTI-OS)
@@
13:30
Váratlan vol Gyurcásny bejelentése
Váratlanul érte az MSZP elnökségét Gyurcsány Ferenc reggeli bejelentése a bizalmatlansági indítvány kezdeményezéséről, ezért még nem tudni, ki léphet a jelenlegi kormányfő helyébe – mondta Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, az MSZP elnökségi tagja szombaton Budapesten.
Az MSZP elnökségét teljesen váratlanul érte Gyurcsány Ferenc bejelentése, amelynek semmilyen előkészülete nem volt. A miniszterelnök szombaton reggel tájékoztatta az elnökséget, ezért csak most elemzik a helyzetet – mondta Gráf József az MSZP kongresszusán újságíróknak nyilatkozva.
A miniszter hozzátette: nem tudni, hogy ki léphet Gyurcsány Ferenc helyére.
Arra a kérdésre, hogy ő elvállalná-e a miniszterelnökséget, Gráf József azt mondta: "nem vállalnám, mert ehhez jobb szakember kell".
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök új kormány alakítását javasolta új kormányfő vezetésével szombaton az MSZP tisztújító kongresszusán. Ezt megelőzően a kormányfő az MTI információi szerint az MSZP elnökségének arról beszélt, hogy bizalmatlansági indítványt kezdeményez maga ellen az Országgyűlésben. Az MTI úgy tudja, hogy a miniszterelnök azzal indokolta döntését, hogy így az MSZP a többi párttal egyeztetve találhat majd egy külső személyt a hatékony válságkezeléshez.
(MTI)
12:13
Kevesebben Gyurcsány mögött
Lapinformációk szerint a korábbinál kevesebben támogathatják szombaton Gyurcsány Ferenc elnöki újraválasztását az MSZP tisztújító kongresszusán, pozíciója azonban nincs veszélyben. A szombati Népszabadság és a Magyar Nemzet arról is ír, hogy komoly harc várható az elnökhelyettesi és az alelnöki posztokért, illetve az elnökségi tagságért.
(MTI)

12:08
Lerövidítik a kongresszust, így tehát holnap már nem lesz megtartva. Ma tartják meg a tisztújítást, s szavaznak az Európai Parlamenti válaszásokra bemutatandó programról.
A továbbiakban zárt ülés van, a sajtó képviselőit nem csak az épületből tessékelték ki, hanem a csarnok külső területéről is.
11:35
Megkezdődött a napirend elfogadása. Zárt ülést tartanak. A biztonságiak minden újságírót kiküldtek, utoljára a HírExtra tudósítóját és fotósát is.
11:23
Vége a Gyurcsány-beszédnek. A terem egy febolydult méhkashoz hasonlít, mindenki telefonál, rohangál.. Senki sem hajlandó nyilatkozni.
11:10
"Tegyük a dolgunkat!" – zárta beszédét.
Percekig tartó vastaps fogadja! A küldöttek felállva tapsolnak a teremben.
11:07
Két hét múlva újra MSZP-kogresszus lenne, ahol megválasztanák az utódot. Technikailag úgy nézne ki a miniszterelnök-csere, hogy maga Gyurcsány Ferenc nyújtana be bizalmatllansági indítványt saját maga ellen a parlamentben.

@@
11:04
Marad politikus, nem megy el. Továbbra is pártelnök maradna és vezetné a pártot a következő választásokon.
11:01
Hihetetlen fordulat! Le fog mondani Gyurcsány. Most búcsúzik, összefoglalja érzéseit és az eddigi tevékenységét.
Vastaps szól a teremben.
11:00
Hoppá! Azt javasolja, hogy alakítsanak új kormányt!!!!
10:57
A kormányfő az állami takarékosság szükségességét hozza fel. Figyelmeztet azonban arra is, hogy még ekkor is a szociális felelősségnek kell vezetnie a kormányt és a pártot is.
10:54
Kezd ellaposodni a beszéd. A küldöttek tekintgetnek, súgdolóznak…

10:50
"Küzdeni kell és küzdeni is fogunk. Küzdeni kell Magyarországért."
Gyurcsány szerint a választók igénylik a reformokat, de elutasítóan reagálnak arra, hogy ezek terhét nekik kell viselni.
10:46
Gyurcsány beismeri, hogy "kevesebb bizalmat kap", s hogy "nem mindig beszélt világosan".
10:43
Kijelentette: "2002 és 2006 között hibás gazdaságpolitikát folytattunk."
10:41
Gyurcsány szerint "csak az MSZP tudja véghez vinni az országban szükséges változásokat."
10:40
A Fideszt szidja Gyurcsány. "Destruktív politikát folytatnak. Életre hívták a Jobbikot."

10:38
A kormányfő szerint az utóbbi évek egyik legnagyobb gondja az, hogy "teremtettünk egy illúziót: az állam mindent megold."
10:37
"Elviselhetetlen terheket vállalt az elmúlt években az ország."
10:30
Többször is lelkes taps fogadja a miniszterelnök egy-egy kijelentését.
10: 20
Gyurcsánx Ferenc beszél. "Húzzunk bele!" – mondja. Aztán az ország sikereiről beszél.
" Nem kell kitörölni az elmúlt 7 évet. Az hazafiatlan állítás lenne." Ez a mondat meghozza az első tapsot..
A kormányfő szerint az elmúlt években "rendkívüli eredményeket ért el az ország".
Negyedmillió új, lakás, háromszorosára nőtt a mobilhasználók, ötszörösére az internethasználók száma. Autópályák futnak egészen a határig. 2 új hidat építettek a Dunán.
9:55
Nagyon szigorú biztonsági előkészületekkel készülnek a szocialisták a tisztújító kongresszusra, a HírExtra tudósítójának is 20 percébe telt, amíg át tudott jutni a biztonsági rendszeren. Rengeteg a biztonsági ember, rendőrök és titkosszolgálatiak is jelen vannak.
Az emberek szépen gyűlnek, de az igazán "nagy kutyák" még nem érkeztek meg.