2022. augusztus 19. - Huba

Forma-1-es botrány után győztek a versenyzők

A Forma-1-es csapatokat tömörítő szervezet (FOTA) nyomására nem most, hanem 2010-től vezetné be az új győzelmi szabályt a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA).
2009. március 20. péntek 20:41 - HírExtra
"Ha bármilyen ok miatt a Forma-1-es csapatok most nem értenek egyet az új rendszerrel, akkor a szabály bevezetését 2010-re halasztanánk" - áll a FIA péntek esti közleményében.

A FOTA péntek délután közölte: a kedden kihirdetett új szabály hatályon kívül helyezését kéri, mert álláspontja szerint azt túl későn hozták meg az illetékesek, hiszen a szezon jövő vasárnap kezdődik. Azóta több jelenlegi és volt pilóta bírálta a FIA rendelkezését.

A három napja élő szabály alapján az a pilóta nyerné a világbajnoki címet, aki a legtöbb futamgyőzelemmel rendelkezik, és nem feltétlenül az, aki a legtöbb pontot gyűjti az idényben.

A Nemzetközi Automobil Szövetség keddi tanácskozásán arról döntött, hogy a futamelsőségek egyenlősége esetén rangsorol majd a viadalokon szerzett összpontszám.Ugyanakkor az egyes futamokon belül marad a régi szisztéma, amely szerint az első hely 10, a második 8, a harmadik 6 pontot ér, majd egyesével csökkenve a negyedikért 5, a nyolcadik pozícióért pedig 1 pont jár.

A FOTA március 5-i, genfi ülésén a résztvevők azt javasolták, hogy a csapatok a győzelemért 12, a második helyért 9, a harmadikért pedig 7 pontot kapjanak. A negyediktől nyolcadik pozícióig (5-től 1-ig) járó pontok nem változtak volna. Ezt az ötletet végül nem fogadták el.

Az új rendszer alkalmazása esetén a 2008-as világbajnok nem Lewis Hamilton (McLaren-Mercedes), hanem Felipe Massa (Ferrari) lett volna. A brit vb-győztes öt futamgyőzelemmel diadalmaskodott tavaly, brazil riválisát pedig hatszor intették le elsőként.

A 2009-es világbajnokság jövő vasárnap, a melbourne-i Ausztrál Nagydíjjal kezdődik.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását