Külföld

Az egyetlen, aki megpróbált kedvezni a magyaroknak

Kikerülte a szlovákiai magyarokat az elnökválasztási kampány, a jelöltek többsége meg sem szólította az ország lakosságának tíz százalékát kitevő magyarokat - mutat rá az Új Szó című szlovákiai magyar napilap csütörtökön.

Minden tizedik szavazó magyar, ám a jelöltek nem igazán keresték a kegyeiket. "Pedig ha valamelyik jelölt fel tudná emelni kényelmes foteljeikből a magyar választókat, akkor nagyobb arányban is részt vehetnének a választáson, mint az országos átlag, és így a 10 százalék még többet nyomna a latban" – idézte az újság Öllős László, politológust.

A közvélemény-kutató ügynökségek által jósolt részvételi szándék viszonylag alacsony, 35-40 százalék. "Ilyen alacsony részvételi hajlandóságnál könnyű volna aktívabb részvételt produkálni egy-egy társadalmi réteg, ebben az esetben a szlovákiai magyarok körében" – vélte Öllős. Szerinte azonban ehhez egy kicsit intenzívebb kampányra lett volna szükség.

Úgy véli, a négy legesélyesebb induló közül Iveta Radicová, az ellenzék közös jelöltje próbálta meg leginkább megszólítani a magyar választókat, "de többet is lehetett volna tenni".

A politológus úgy látja, Ivan Gasparovic, a hivatalban lévő államfő csak eszközként akarta felhasználni a magyarokat. "Ezzel is saját nacionalista szlovák választóit kívánta megszólítani" – állítja a felvidéki politológus. Hozzátette: Frantisek Miklosko és Zuzana Martináková érdemben nem szólította meg a magyar választókat.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.