Gazdaság / HR

Munkahely-megőrzési támogatást nyújtanának a cégeknek

A megyei önkormányzattól kért segítséget az üzem újraindításához a keszthelyi Hunnia Húsipari Kft.: a cég ügyvezetője mintegy 50 millió forint rövid lejáratú kölcsönért folyamodott a Zala Megyei Önkormányzathoz - közölte Manninger Jenő, a közgyűlés elnöke

A 150 főt foglalkoztató keszthelyi Hunnia Húsipari Kft.-nél egy hónapja már szünetel a termelés, az áramot is kikapcsolták. A cég ügyvezető igazgatójának tájékoztatása szerint a kft. 30 millió Ft vissza nem térítendő állami támogatást nyert a Szociális és Munkaügyi Minisztérium munkahelymegtartó pályázatán. További ígéretet kaptak a mintegy 200 millió forint értékű forgóeszközhitel 80 százalékának állami garanciavállalására is.

Manninger Jenő szerint a közgyűlésnek most felelőtlenség lenne a cég kérelméről dönteni. A megyei önkormányzat akkor tud csak segítséget nyújtani, ha az állami támogatások ígérete realizálódik, és a tulajdonosok anyagi szerepvállalása is azt jelzi, hogy a cég további működésében gondolkodnak.

A közgyűlés elnöke megjegyezte: a keszthelyi húsipari cég helyzete nem egyedülálló a megyében. A megyében működő vállalkozások sorsa közvetetten a megyei önkormányzat gazdasági helyzetét is érinti. Az emberek legnagyobb problémája a foglalkoztatottság alakulása, a munkahelyek tömeges elvesztése, ezért a közgyűlés segítséget kíván nyújtani a hasonló helyzetben lévő, Zala megyei vállalkozások számára.

A közgyűlés megvizsgálja, hogy milyen rövid lejáratú hitelgaranciát tud nyújtani a megye területén működő, nehéz helyzetben lévő, de még életképes vállalkozásoknak. Ennek egyik eszköze lehet a hitelgarancia létrehozása és működtetése. A végleges konstrukcióról és a javasolt 100 millió forintos keretösszegről várhatóan áprilisban dönt a közgyűlés – tette hozzá Manninger Jenő.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.