2024. május 6. - Ivett, Frida

Vizsgálódnak a rendőrök tegnapi viselkedésével kapcsolatban

Vizsgálatot indított az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, hogy megállapítsa, az állami szervek, főként a rendőrség miként biztosította a szabad véleménynyilvánításhoz való jogot és a sajtó szabadságát március 15-én.
2009. március 16. hétfő 20:38 - HírExtra
Szabó Máté hétfői közleményében tudatta: a gyülekezési és a személyes szabadsághoz való joggal, a véleménynyilvánítási és a sajtószabadsággal, valamint a hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggő visszásságok gyanúja miatt vizsgálatot indított.

Az ombudsman tájékoztatása szerint a vizsgálat tárgya lesz az is, hogy megfelelt-e a jogszerűség, a szakszerűség és az arányosság követelményének a kényszerítő eszközök alkalmazása, illetve azok indokolatlanul érintettek-e olyan embereket, akik nem vettek részt rendbontásban.

Az állampolgári jogok biztosa vizsgálja továbbá, hogyan hatottak a közelmúltban hatályba lépett jogszabályok az alapvető jogok gyakorlására és biztosítására.

Szabó Máté közleményében emlékezetett, hogy az elmúlt évben munkatársaival csaknem valamennyi nagyobb budapesti közterületi rendezvényt a helyszínen nyomon követte, és az összegyűjtött tapasztalatok alapján elkészíti "gyülekezési jogi projektét".

A nemzeti ünnepen a rendőrség harminchét embert állított elő. Négy embert őrizetbe vett a nyomozó ügyészség, és további tizenegy ellen tett feljelentést a rendőrség, amiért a nemzeti ünnepen hivatalos személy elleni erőszakot és előkészületét, valamint a hatóság eljárásának megzavarása bűncselekményét követték el - összegezte a vasárnapi eseményeket a BRFK hétfőn közleményben. A rendőrség megállapította, hogy az a két férfi, akit délelőtt a Kossuth téren "intézkedés alá vontak" amiatt, mert transzparenseket tartottak maguknál, nem követett el szabálysértést
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását