Külföld
Emigráns vagy spion?
A harmadik világból a jobb élet reményében utaznak ki Amerikába. De van olyan is, akit nem ragad magával az Álom és immáron alapos helyismerettel tér haza, egyenesen az iszlám szélsőségesek soraiba.
A trükköt már a KGB is ismerte. A frissen kikiáltott és lassan Amerikához forduló Izrael tömegesen hívott haza zsidókat a szovjet blokkból is. A rettegett titkosszolgálat az ő soraikba beépülve – ha az izraeli biztonságiak szűrését átvészelték – évtizedeken át zavartalanul szolgálták a kommunizmus világuralmi törekvéseit, közvetlenül a fehér sas szárnyai alatt.

Nem ízlett a fánk?
Az Amerikai hivatalos körök állítása szerint az olyan állampolgárok, akik szomáliai gyökerekkel rendelkeznek, számtalan esetben térnek haza az afrikai államba, ahol aztán olyan szélsőséges csoportokhoz csatlakoznak, mint az al-Shabaab milícia. A szenátusi bizottság gyanújának értelmében a frissen toborzott iszlámisták között, most több – korábban – Minneapolis-i lakos is van – olvasható a BBC News internetes portálján. Az al-Shabaab vezetése közvetlen kapcsolatban van, olyan csoportokkal is mint maga az al-Kaida, az amerikai vezetés mindkettőt veszélyes terrorcsoportként tartja számon.
Ennek ellenére, Washington szerint még nem bukkant fel arra utaló egyértelmű nyom, hogy az ex-amerikaiak az Egyesült Államokat terveznék megtámadni: „azért utaznak Afrikába, hogy hazájukért harcoljanak, és nem azért, hogy az al-Kaida Dzsihádjához csatlakozzanak Amerika ellen”- idézi a BBC, a még mindig optimista Andrew Liepman-t, aki az amerikai Hírszerzési és Terror-elhárítási Hivatal főnöke.
Öngyilkos merénylő, amerikai útlevéllel
Az amerikai toborzottak között volt az a 27 éves Minneapolis-i egyetemista is, aki tavaly októberben robbantotta fel magát Szomáliában. Az FBI nemzetbiztonsági tisztségviselője, Philip Mudd az eset után így fogalmazott: „Afrikába térnek haza, majd ott – közülük néhányat – ágyútöltelékké gyúrnak. Sokan egyenesen a frontvonalba kerülnek, és úgy gondolom, aztán ott is halnak meg. Amerikai állampolgárként”.

Amerika szomáli közössége
Több mint 200.000 szomáli-amerikai él napjainkban Amerika szerte. A legnagyobb közösségek olyan nagyvárosokban élnek, mint Minneapolis, Seattle, San Diego, Atlanta vagy Columbus. A népszerű külpolitikai elemző, Gregory Pirio, a Szomáliáról írt Afrikai Dzsihád c. könyv szerzője egy BBC-s interjú kapcsán ezt mondta: a szomáli-amerikai kisebbség köreiben is „komoly aggályokat keltett” az al-Shabaab nemzetközi toborzásának ténye.
„1991-ben rengeteg ember döntött úgy, hogy Szomáliát elhagyva az Egyesült Államokban kezd új életet azután, hogy Siad Barre kormányának bukásával megszűnt az ország központi irányítása” – mondta Pirio. Szomorúan jegyzi meg, hogy az al-Shabaab ármánykodásának köszönhetően, most az egész közösségnek a róluk alkotott társadalmi kép sérülésével kell szembenéznie.