Külföld

Nincs is nagykövetjelölt

A Fehér Ház semmilyen bejelentést nem tett egyetlen személyről sem, aki az Egyesült Államok magyarországi nagykövetjelöltje lenne - közölte a budapesti amerikai nagykövetség az MTI-vel csütörtökön.

A következő nagykövetről szóló bármilyen hivatalos bejelentést a Fehér Ház és az amerikai Külügyminisztérium teszi meg. "Haris úr nem jelölt a magyarországi nagyköveti posztra. Haris úr magánszemélyként, és szigorúan ilyen minőségben tesz látogatást Magyarországon" – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A Magyar Hírlap szerdai számában azt írta, hogy Robert. J. Harist, azaz Haris Róbert amerikai üzletembert egy demokrata párti csoportosulás szívesen látná az Egyesült Államok budapesti nagyköveteként. "Nem önjelölt vagyok, engem a Demokrata Párt 25 ezer lovagja nevű szervezet kért fel, hogy induljak a posztért" – nyilatkozta a napilapnak Robert J. Haris, aki úgy látja, hogy nemcsak demokrata, de republikánus oldalról is rendkívül erős támogatást kap.

A budapesti amerikai nagykövetség január 9-én közleményben tudatta, hogy a megválasztott amerikai elnök, Barack Obama átmeneti stábja április 7-ig meghosszabbította April Foley nagykövet budapesti diplomáciai megbízását.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.