Bűnügy
Rendőrökkel keménykedtek, most ráfáznak
Rendőrökkel dulakodtak eljárás alá vont személyek Aranyosapátiban; a három rendőr és az öt erőszakoskodó könnyű sérüléseket szenvedett.
A Vásárosnaményhoz közeli településen szolgálatot teljesítő rendőröktől péntek este egy férfi kért segítséget, mert közlekedési konfliktusból eredően szóváltásba keveredett három emberrel, s egyikük kést szorított a nyakához, majd a kocsiját is megrugdosták – mondta Fülöp Gergely.
A kapott személyleírás alapján a rendőrök az utcán igazoltatták a feltételezett elkövetőket, akik közül az egyik férfi megpróbálta kivonni magát az intézkedés alól, ezért testi kényszert alkalmaztak vele szemben.
A férfi társaságában lévő két nő és két másik férfi megpróbálta meggátolni az előállítást. Körbeállták rokonukat, karjuknál fogva rángatták a rendőröket. A helyszínre hívott erősítés után végül mind az öt embert előállították, és csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt az ügyészségen kezdeményeztek eljárást velük szemben. A közlekedési konfliktus ügyében a rendőrség nyomoz, csoportos garázdaság gyanújával – jegyezte meg Fülöp Gergely.
Forrás: MTI