Gazdaság / HR

Megduplázzák gyermekétkeztetésre fordított pénzt

Nyári gyermekétkeztetésre fordítja a kormány a személyi jövedelemadó 1 százalékának felajánlásából tavaly befolyt 1,2 milliárd forintot, és megduplázza az összeget - jelentette be Budai Bernadett kormányszóvivő pénteki sajtótájékoztatóján.

Budai Bernadett közölte: a múlt év során 187 ezer ember 1 százalékos felajánlásának köszönhetően összesen mintegy 1,2 milliárd forint gyűlt össze a gyermekszegénység elleni programra. A kormány úgy döntött, hogy a felajánlásokból összegyűlt összeg a rászoruló gyermekek nyári étkeztetésére használható fel, és így költségvetés által e célra biztosított 1,2 milliárd forint megduplázható – jelentette be a szóvivő.

Budai Bernadett szavai szerint a felajánlásokból származó és a költségvetésben erre a célra elkülönített, így már összesen 2,4 milliárd forint hozzávetőleg 120 ezer rászoruló gyermek napi egyszeri meleg étkeztetését biztosítja majd az óvodai, iskolai nyári szünet idejére.

A kormányszóvivő emlékeztetett arra, hogy a kabinet döntése illeszkedik a Legyen jobb a gyermekeknek nemzeti stratégia 2007-2010 közötti cselekvési tervbe, amelynek egyik eleme a rászoruló gyermekek étkeztetésének biztosítása.

A kormány döntése értelmében idén, a 2008-as jövedelmek bevallása során is fel lehet ajánlani a személyi jövedelemadó 1 százalékát a gyermekszegénység elleni programra, ennek technikai száma a 1627-es – mondta el Budai Bernadett, hozzátéve: az állampolgárok emellett támogathatják a Nemzeti tehetség programot is, amelynek technikai száma a 1823-as.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.