Belföld

Egész évben fesztiválok lesznek a városban

Az elmúlt évek alatt igazi fesztiválvárossá nőtte ki magát Békéscsaba, hiszen a legnagyobb rendezvényein immár egyszerre több tízezer látogató fordul meg - közölte az idei esztendő programismertető sajtótájékoztatóján a város kulturális ügyekért felelős a

Köles István elmondta: az idei békéscsabai programsorozat alkalmából megközelítőleg nyolcszáz rendezvényre várják a város polgárait, illetve a Békéscsabára látogató vendégeket.

A részletekről szólva hozzátette: az idei esztendőben is megrendezésre kerül október 22-től a Csabai Kolbászfesztivál, amely napjainkra az ország egyik legnagyobb rendezvényévé vált, hiszen például a tavalyi fesztiválra több mint 80 ezren látogattak el.

De, hasonlóan sikerre számíthat ismét a Csaba Sörfesztivál és Csülökparádé is, amelyre május 27-től kerül sor. Erre az eseményre is több mint 40 ezren látogattak el tavaly.

Békéscsaba szintén hagyományos nagyrendezvénye a városháza díszudvarán már évek óta megrendezésre kerülő Városházi Esték is, ahová mások mellett a Madách Színház művészeit várják, köztük Gálvölgyi Jánost.

A békéscsabai fesztiváli szezon egyébként már megkezdődött, hiszen a Csabai Farsang keretében a város egyik terén szombaton igazi disznótorba várják az érdeklődőket, de rövidesen indul a Békéscsabai Tavaszi Fesztivál is. Március 13. és április 6. között több mint negyven programra, koncertre, kiállításra várják az érdeklődőket a város kulturális intézményei.

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.