Koltai Robi életre-halálra

Nem csupán magánéletéről, hanem szakmai dolgairól is régen hallottunk-olvastunk, holott Koltai Róbert a rá oly jellemző vehemenciával, szenvedéllyel dolgozik továbbra is nap mint nap. Igaz, filmforgatás jelenleg épp nincs az életében, de színpadon több helyen is találkozhat vele a színházszerető közönség.

– Mivel a moziba szánt nagyjátékfilmek forgatásai – szerencsés esetben persze – két-három évente aktuálisak, így én most épp a kettő közötti időszakot élem. A Megy a gőzös című legutóbbi vígjátékom elkészülése óta majdnem két és fél év telt el, és ha minden reményeim szerint alakul, idén nyáron leforoghat a következő mozim, így épp kijön a „bűvös” három év.

– Hogy később filmet lehessen forgatni, ahhoz előzetesen rengeteget kell dolgozni a forgatókönyvön, aminek a siker érdekében nem árt erősnek, ütősnek lennie. Milyen az a történet, amin most dolgozol?

– Ha minden igaz, angol-magyar koprodukcióban készül a film, az alapforgatókönyvünkhöz még egy angol író is hozzáteszi – épp ezekben a napokban – a magáét. Két napot már itt Budapesten is értekeztünk: persze ezúttal is Gábor fiam tolmácsolt nekem, ugyanis anyanyelvi szinten beszél angolul, nem mellesleg pedig ő a film producere. Annyit tudunk már, hogy az angol írótársnak nagyon tetszik az alapsztorink, amely óriási félreértéseken alapuló komédia. Előre annyit érdemes elárulni, hogy lesz két bumfordi, ám nagyon szerethető főszereplő, akiknek kalandjait itthon és külföldön, szárazon, vízen és a levegőben követhetjük majd nyomon, méghozzá nyolcvan százalékban angliai helyszíneken. A koprodukció okán persze nem kevés angol színész is felbukkan majd a történetben, de magyar kollégáknak szintén „terem majd babér”.

– Színpadon lett egy új kollégád, aki egyúttal nagyon kedves régi barátod is: ő nem más, mint Galla Miklós, az abszurd humor egyik legjelesebb hazai képviselője, aki ráadásul gyerekkora óta tökéletesen beszél angolul. Nincs arról szó, hogy esetleg ő is feltűnjön a készülő moziban?

– Miklóssal évek óta jó barátok vagyunk, most havi négy-öt alkalommal játszunk a Karinthy Színház A Napsugár fiúk című fergeteges komédiájában, ahol még a „csilláron is lógnak” egy-egy előadás alkalmával, akkora sikerünk van! Nem véletlen talán, hiszen ez a világ drámairodalmának egyik legjobban megírt kettőse. Egyébként Miklós már játszott egyik korábbi filmemben, a Csocsóban egy kisebb figurát, ki is „kaptam”akkor emiatt tőle, mivel csupán egynapos forgatásra hívtam. Filmszerepet így nem könnyű adni neki, mert azon szoktunk folyton élcelődni, hogy ő igazán csak főszerepben érezné jól magát.

– A Miniszter félrelép a József Attila Színházban 300-ik előadásához közeledik, vannak rajongóitok, akik már több tízszer megnézték, és még mindig nem unják! Te hogy vagy ezzel?

– A legnagyobb élvezet az életemben a színjátszás, bolond volnék lemondani róla! Bármennyi éves is vagyok, bármennyit is játszom havonta, évente, az engem nem tud igazán fárasztani, mert imádom! Akkor élek csak igazán, ha színpadon lehetek, vagy ha kamera előtt játszhatok. A nagy szériákban futó darabokban az a jó, hogy olyanok, mint a legeslegjobb dzsesszkoncertek, ahol a zenészek egy villanásból érzik a másikat, szinte egymás kezével fogják a hangszereiket. Mi is így vagyunk már Kern Andrissal, Besenczy Árpival, Józsa Imivel, Vándor Évivel meg a többiekkel, hogy egymás alatt, fölött is tudunk beszélni, fejlesztjük az előadást minden egyes alkalommal, hozzáteszünk valami új ízt, ettől nem unjuk soha! Mámorító érzés, a legnagyobb öröm számomra a színészetben, amikor már nem kell gondolkodni se szövegen, se mozgáson, mert minden ott van készen! Ugyanez a helyzet a Balfácánnal – amely szintén a 300-ik előadás felé közelít – meg a többi szerepemmel is, és remélem, megérem ugyanezt az érzést a Napsugár fiúk kapcsán is, Galla Miklóssal párban.

– Azzal kezdtem, hogy ritkán látni-hallani Téged az utóbbi időszakban, de hát kilenc szerepben állsz színpadra több színházban is nap mint nap, önálló kabaréddal járod az országot: hogy bírod ezt a strapát?

– Azt nem bírom, ha nem játszom, ugyanis az tart frissen! Most két teljes napig odahaza voltam, nem kellett mennem sehová, és teljesen kikészültem már a második estére már a semmittevéstől! Félreértés ne essék: bírom a pihenést, csak elnehezít, és már alig várom, hogy megint játszhassak, nekem ezek a napok az igazi” piros betűs” ünnepek.

– Nemrég megszületett harmadik unokád is: mikor tudsz ennyi munka mellett még néha nagypapa is lenni?

– A legnagyobb unokámat sajnos nagyon ritkán láthatom, ugyanis édesanyjával Brüsszelbe költözött, viszont a fiam második házasságából született két kisebbet bármikor dédelgethetem, és meg is teszem, amikor csak tudom. A picivel még nem tudok mit kezdeni, hiszen négy hónapos csupán, viszont a két éves már rendesen megfuttat, szaladgálhatok, kergetőzhetek vele, mintha én is gyerek volnék. Egy éves kora óta beszél, történeteket talál ki, be nem áll a szája, nagyon szellemes kis kölyök! Ez az a helyzet, amikor nem a nagypapa mesél az unokának, hanem fordítva.. Az unoka-kérdésben azt élvezem leginkább, hogy amit elmulasztottam Gábor fiamnál, azt most be tudom pótolni az unokáimnál: például élvezettel figyelem, hogyan tanulják meg ezt a rettentő nehéz magyar nyelvet! Én például százezer éve tanulok angolul, és még mindig csak makogni tudok!

– Eljársz tanárhoz vagy önképzed magad?

– Egyrészt figyelem a fiamat, miközben profi módon tárgyal a külföldi üzletfelekkel, időnként felismerek szavakat, kifejezéseket, de ez azért nem sok, belátom. A most készülő új filmem miatt azonban tervezem, hogy valódi angoltanárhoz kezdjek járni, bár németül meg tudok sok mindent beszélni az angol forgatókönyvíróval, ugyanis ő is ért ezen a másik szép nyelven.

– Honnan tudsz Te ilyen jól németül?

– Még gimnazista koromban történt, hogy az első utáni nyáron német – NDK-s – cserediáklányoknak udvaroltunk a legjobb barátommal, akikkel persze szerettünk volna beszélgetni, és ezért erőt vettünk a lustaságunkon. (Én az osztály három legrosszabb németese között voltam, épphogy átcsúsztam év végén egy kettessel..) Régi igazság, hogy gyakorlat teszi a mestert, és hogy a motiváció is nagyon fontos! Amikor szeptemberben beültem az iskolapadba, szegény Belső tanár úr azt hitte egy darabig, hogy folyton csalok meg puskázok, annyira hihetetlen volt hirtelen felturbózott német nyelvtudásom! (Csak mellékesen jegyzem meg: Belső tanár úr 105 évesen hunyt el tavaly..) A későbbiekben én lettem a legjobb németes az osztályban, aztán mivel sokat utaztam német nyelvterületre, szerencsére megmaradt a tudásom, nem kopott el az évekkel.