Bűnügy

Öt évet kapott a baltás nő

Jogerősen öt év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön emberölés bűntettének kísérlete miatt azt a ballószögi asszonyt, aki egy baltával súlyosan megsebesítette a férjét.

A 38 éves vádlott 20 éves korában kötött házasságot a férfivel, akitől két gyermeke született. 2006 tavaszáig kiegyensúlyozott kapcsolatban éltek, a férj azonban ekkor elmondta a feleségének, hogy házasságon kívüli kapcsolatot létesített.

A házastársak között gyakorivá váltak a viták, mert a férfi rendszeresen hajnalban járt haza a barátnőjétől. Az asszonyt a házasság megromlása rendkívül megviselte, egyre elkeseredettebbé és indulatosabbá vált, barátnője előtt többször is kijelentette, hogy meg fogja ölni a férjét.

A férfi 2007. augusztus 4-én délután elment a barátnőjéhez, s csak hajnali 1 óra körül érkezett haza. Felesége felelősségre vonta, összevitatkoztak, majd felmentek a hálószobájukba, ahol a férj rövid időn belül elaludt.

Az asszony – reménytelennek találva a helyzetét – úgy döntött, hogy megöli a férjét, majd öngyilkos lesz. Bevett több mint száz szem altatót, magához vett egy baltát, egy kést és egy bárdot. Felment a hálószobába, az ágyhoz lépett és a baltával két közepes, illetve a közepesnél kisebb erejű ütést mért férje fejére.

A felébredő férfi megpróbálta megvédeni magát, majd kicsavarta felesége kezéből a baltát. A vádlott elmenekült, reggel egy ismeretlen vitte haza eszméletlen állapotban. A férj, bár a feje erősen vérzett, gépkocsival bement Kecskemétre a kórházba, sérülései három hónap alatt gyógyultak meg.

A bíróság megállapította, hogy a fejre mért ütések – különösen sikertelen védekezés esetén – halálosak lehettek volna, a vádlott a sértett halálát kívánva követte el cselekményét.
A férfi megbocsátott feleségének, nem kérte megbüntetését.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.