Régen látott esély – nem szabad elszalasztani!

A szapporói hősök Rigába indulnak azért, hogy kivívják a vancouveri szereplés jogát – e három kontinensen átívelő nagy földrajzi találós kérdés megfejtése egyszerűbb, mint gondolnánk. A magyar férfi jégkorong válogatott ugyanis a tavalyi szapporói Divízió I-es győzelmével és feljutásával az A csoportba és még messze nem érte el a maximumot. Jöhet az olimpiai selejtező Lettországban csütörtöktől, és ha azt sikerrel vesszük, akkor a 2010-es olimpia is.

Realitás vagy álom?

„Ha én játékosként egy olimpiai részvételért küzdenék, akkor is mindent beleadnék, ha csak öt százalék esélyem lenne” – ez a mondat a válogatott kanadai-olasz szövetségi kapitányának, Pat Cortinának a szájából hangzott el. A lett fővárosban, Rigában rendezendő négycsapatos olimpiai selejtezőtornának ugyanis – enyhén szólva sem – mi vagyunk az esélyesei. Persze azt már régen megtanulhattuk, hogy a mi csapatunk esetében ez nem jelent semmit: lassan kijelenthetjük, hogy hokisaink ellen senki nem léphet jégre tuti győzelemben reménykedve.

Négy csapat, de csak egy utazhat az olimpiára. Lettország a 11., Olaszország a 14., Ukrajna pedig a 17. az aktuális világranglistán. Mondhatjuk, hogy Magyarország a 20. helyével nem számít esélyesnek. Mondjuk is, mondják is. Még a játékosok is.

– Nem lennék meglepve, ha a szünetbéli jégfelújításoknál a mi térfelünkön erősebben kellene nyomnia a kést a rolbásnak, s a túloldal kevéssé lenne összekarcolva – nyilatkozta a csapat elutazása előtt a francia Briancon csapatában légióskodó Szélig Viktor. – De mondhatnám úgy is: borítékolható, hogy nagyon nagy nyomás alatt lesz a védelmünk. Nem véletlen, hogy Pat Cortina szövetségi kapitány a szokásokkal ellentétben nem hét, hanem nyolc védőt jelölt az utazó keretbe – tett még hozzá a nagy kaland előtt a csapat egyik legrutinosabb tagja.

Egyszerűbben fogalmazva: pokoli nehéz dolga lesz a klasszisok sorait felvonultató ellenfelek ellen. Abból sem szabad kiindulni, hogy például pont Ukrajna volt az a csapat, melyet tavaly 4-2-re kalapáltunk el a Divízió I-es vébé „döntőjében”. Ha ugyanis csak arra gondolunk, hogy a tízezres Arena Rigában valószínűleg teltház lesz már rögtön az első, a hazaiak elleni meccsünkön is (a Skonto mellett ebben az arénában rendezték a 2006-os A csoportos világbajnokság meccseit is) megállapíthatjuk: föl kell kötniük a szuszpenzort srácainknak.

Első és egyben legerősebb ellenfelünk, a lett válogatott egyébként a nem is olyan rég átalakult orosz ligában, a KHL-ben edződő Dinamo Riga csapatára épít. Ráadásul lett barátaink még NHL-játékossal is erősítenek: a Florida Panthers a lett szövetség kifejezett kérésére elengedte a selejtezőre Janis Spruktsot.

Ha tehát komolyan gondolják a fiúk, hogy az 1964-es, innsbrucki ötkarikás játékok után ismét ki szeretnének a magyar válogatott nevében egy olimpiára jutni, akkor a maximumot kell nyújtaniuk. Nem lesznek elegek Szuper Levente remek védései, nem lesz elég a védelem hibátlan teljesítménye, de még a csatárok jó formája sem. Elő kell venni ugyanazt a szívet, ami már oly sokszor (legutóbb Szapporóban) segített.

Még a sikerrel megvívott előselejtező után kérdeztük idősebb Ocskay Gábortól, hogy mindez mire lehet elég. Akkor és ott a fehérvári hokipápa elmondta a Hírextrának, hogy szerinte ha a maximumot nyújtjuk sem lesz sanszunk a győzelemre. Lehangoló szavak, de már annyiszor mondtak hasonló véleményeket a szakemberek, és annyiszor cáfoltak ezekre rá Palkovicsék, hogy az egyszeri, hokimániásnak talán nem nevezhető szurkoló is reménykedik már valamiben.

Hogy lehet-e nagyobb csodát végrehajtani, mint a szapporói, az már csütörtökön este kiderül. Ha elkapnánk a házigazdákat… A baj az, hogy ha-val kezdődő mondat nincs a sportban. Akkor legyen ha nélkül.

Csütörtökön elkapjuk a házigazdákat és utána…