Bűnügy

Keresik a súlyos baleset elkövetőjét

Keresi a rendőrség annak a személygépkocsinak a sofőrjét, aki az elsődleges adatok szerint súlyos, életveszélyes sérüléssel járó balesetet okozott szerda délelőtt Szeged határában, a Sándorfalvi úton - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság s

A helyszínelés adatai szerint egy traktort előzött egy Sándorfalva felé tartó személygépkocsi, szemből pedig egy autó közeledett, melynek vezetője – hogy az ütközést elkerülje – fékezett, majd félrerántotta a kormányt – mondta Tuczakov Szilvána.

A vétlen autó vezetője miután az útról letért, visszarántotta a kormányt, s összeütközött a traktorral. A gépkocsi vezetőjét – akit a tűzoltók szabadítottak ki a roncsból – súlyos, életveszélyes sérüléssel szállították el a mentők, a kórházban azonban életét vesztette – közölte az őrnagy.

A szabálytalanul előző gépkocsi sofőrje segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről, ezért őt keresi a rendőrség – mondta a szóvivő.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.