Belföld

Szekeres a térképekkel van elfoglalva

A polgári és katonai topográfiai térképek adatbázisai átjárhatók lesznek az idei évtől, az egyik típusú térképre vonatkozó információk lehívhatók lesznek a másik típusú térképek adattárából - jelentette be Szekeres Imre honvédelmi miniszter kedden Budapes

Ez költséghatékonyságot és a térképek többcélú hasznosítását jelenti a topográfiai adatok előállítása, valamint nemzetgazdasági és védelmi célú felhasználása terén. Ezt a polgári és katonai térképészet közös kutatási-fejlesztési programja során érték el – mutatott rá.

Az önálló magyar katonai térképészet megalakulásának 90. évfordulójára rendezett ünnepségen a honvédelmi miniszter kijelentette: ennek határainkon túlmutató jelentősége is van, ugyanis "a topográfiai adatbázisok összehangolt létrehozása kiváló példaként szolgál az egységes európai térinformatikai infrastruktúra megteremtését szolgáló" uniós direktíva megvalósítására.

A GPS és a geoinformációk korában "divatos kis készülékek" helyettesíthetik ugyan a papíralapú térképeket, de ezekhez a szerkezetekhez a térképészek által létrehozott adatok nélkülözhetetlenek – jegyezte meg.

Az 1996-ban hozott törvényi szabályozás alapján az állami topográfiai térképek készítéséért és folyamatos felújításáért, az összehangolt munka végzéséért a földművelődési és vidékfejlesztési, valamint a honvédelmi miniszter együttesen felel – emlékeztetett.

Ünnepi beszédében kitért arra: éppen kilencven éve, hogy az első világháború után megalakult a Magyar Katonai Térképészeti Csoport, amely 1919. február 4-én kezdte meg működését. Egy évtizeddel később már komoly szakmai sikereket értek el Magyar Királyi Állami Térképészet néven, Európa egyik legfejlettebb, nemzetközileg elismert szakintézménye lettek.

A második világháború alatt a katonai térképészet ellátta a hadsereget a szükséges térképekkel, adatokkal, azonban a háború során eszközeik nagy része elpusztult vagy külföldre került. A hidegháborús időszakban is "óriási feladatok hárultak" rájuk, mert a hadsereg számára új térképeket kellett biztosítani. A 10 évvel ezelőtti NATO-csatlakozás szintén nagy terheket rótt a katonai térképészetre, szolgálatuk azonban munkájával, eredményeivel "elismerést szerzett a NATO-partnerek és a szomszédos országok térképész köreiben" – folytatta.

A miniszter arról is tájékoztatott, hogy a Gripen repülőgépek alkalmazásához szükséges térképészeti dokumentációk szintén a Honvédelmi Minisztérium Térképészeti Kht. termékei, s az intézmény támogatja a nemzetközi bizalomerősítést szolgáló "Nyitott Égbolt" elnevezésű programot. Ám nem csak a termékek vannak jelen, hanem katonatérképészek is szolgálnak többek között a libanoni és az afganisztáni misszióban – tette hozzá.

A jubileumi ünnepség végén Szekeres Imre több elismerést adott át, egyebek mellett a szolgálati érdemjel bronz fokozatát, illetve a másod- és harmadosztályú Honvédelemért kitüntetést.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.