Muszáj csontig nyalnod a pártoknak!

Vajon két egymással szemben álló párt minden országban tönkreteszi a gazdaságot és a társadalmat? Vagy ez is hungarikum, amire büszkék lehetünk? Apropó hungarikum. A Népszabadság közölt hétfőn egy nagy interjút a Kalocsai Fűszerpaprika Zrt. volt vezérigazgatójával Lakatos Lajossal. Érdekes írás. Amit Lakatos úr – aki huszonöt évig vezette a céget – elmond, az több mint tanulságos. Lényege: a kalocsai fűszerpaprika termelést és kereskedést tudatos manőverekkel tették tönkre bizonyos gazdasági érdekek, akiket nem szeretne megnevezni. Fél.

Mondandójából kihallani a keserű felismerést: ha egy gazdasági szereplő nem valamelyik tábor szekerét tolja, akkor megnézheti magát. Hiába termel hungarikumot, hiába sikeres, hiába fizeti becsülettel a közterheket, nem megbízható. Nem tejel a pártnak. Egyik fél sem tudja, mit kezdjen vele: barát vagy ellenség?

Ezért tönkre kell tenni. Az már lényegtelen apróság, hogy nemzetgazdasági érdekek fűződnek a paprikatermeléshez, hogy hatezer (!) család élne meg belőle, hogy hírünket vinné a világba, hogy sokkal egészségesebb, mint a perui, brazil, dél-afrikai, kínai paprika. Ezek szemétdombra való érvek. A lényeg a párthűség.

Az, hogy ez felháborító, arcpirító, bicskanyitogató sajnos csak egy dolog. Mert a másik az, hogy nagyon is emlékeztet valamire. Valamire, amiről azt hittük 1989-ben, hogy elmúlt. Amiről, azt hittük, hogy maximum lázas rémálmainkban jöhet kísérteni. Bizony kérem, az egypártrendszerről beszélek. Arról, hogy csak azok kerülhettek pozícióba, akiknek a vitrinjében ott virított a párttagsági könyv. A Magyar Szocialista Munkáspárté.

„Az átkos”

Abban az időben csak az lehetett kórházigazgató, sőt osztályvezető, csak az lehetett állami cég vezetője, meg helyettese, csak az lehetett újságnál főszerkesztő, meg színházban főrendező, (és a KISZ-ben vezető) aki hű volt az egy párthoz. És azáltal a rendszerhez is. Az elnyomó, antidemokratikus, diktatórikus rendszerhez. Részévé váltak ennek, sőt hallgatólagosan vagy nyíltan támogatták azt.

A többiek, a rendszerrel kevésbé szimpatizálók, avagy kevésbé megalkuvók csak a jó szerencséjükben bízhattak, hogy legalább élni hagyják őket. Pozícióról álmodni sem mertek. Hiába voltak tehetségesek, hiába voltak (lettek volna) szakmájukban kimagaslóak, a kommunista vezetők íróasztal mögül irányították az emberek sorsát. Ideológiai alapon.

Aki emlékezik, az tudja hogyan működött, aki nem az is. Merthogy ma ugyanez a helyzet. Egyszer egy okos ember azt találta mondani, ma kétpártrendszer működik. Csak sajnos az őszödi beszéd utáni hangos zavargásokban nem lehetett hallani hangját. Az okos embert Lányi Andrásnak hívják. Mondanivalójának a lényege az volt: mai politikai kultúránk, sőt az egész rendszerünk alig különbözik a régitől. Ott egy párt irányított, itt kettő. De oly mértékben összefonódva és lefedve mindent, ami már káros az egészségre. A társadalom és az egyén egészségére.

Igaza volt. És ma is igaza van. Ahogy Bagó Zoltán fideszes országgyűlés képviselő is megfogalmazta egy titkos felvételen: „ha valaki szakmai munkájában elér egy bizonyos szintet, egyre kevésbé a szakmai kvalitásai, egyre inkább a politikai kapcsolatai, nézetei, jelene, múltja, jövője tolódik előtérbe.” Ezt 2006-ban egy MDF-es képviselőnek mondta, mikor megpróbált a „lelkére hatni”, hogy lépjen vissza a javára a választási küzdelemben. Az ügyből botrány lett, meg per is, szóval ment a hacacáré, meg az elhatárolódás, aztán végül Bagó felkerült a Fidesz Európa Parlamenti választási listájára. A karrier már csak ilyen.

Ne örüljünk!

Ez a mondat sajnos elhangozhatott volna egy szocialista képviselő szájából is. Talán el is hangzott egyszer kétszer. Merthogy mindkét párt ugyanúgy működik. Meglepve azért nem vagyok, mert tudom, hogy ezek az emberek miért ilyenek. Tudom, hogy aki abban a rendszerben nőtt fel, aki abban szocializálódott, hogy a „párttal a néppel egy az utunk”, az nem gondolkodhat másképp. Nem tud, mert képtelen rá.

Ahogy Gyurcsány Ferenc is mindig egy KISZ vezető marad a szememben – ennek minden mellékzöngéjével –, úgy a mai politikai elit sem több megalkuvó, gyenge akaratú egyének tömegénél. Mércéjük a hatalomban betöltött pozíció esetén a párthűség, nem a szakmai-értelmi képességek. Optimista forgatókönyv lehetne, hogy megvárjuk, míg kihalnak, aztán jöhet egy másik generáció. Viszont ne felejtsük el, ők teremtették-teremtik meg az új rendszert, ők adják a viselkedésmintát a következőknek. A kétpártrendszer bebetonozódott.

És szépen lassan nemcsak a hungarikumok, hanem az egész nemzetgazdaság, és az egész nemzet az áldozatukul esik. Ahogy a kalocsai ex-cégvezér, úgy én is félek. Csak én nem tőlük, hanem magunktól, hogy meddig tűrünk, és miként fogunk bosszút állni rajtuk.