Hihetetlen türelmes és szerelmes a munkájába a megasztár!

Némelyikük egyenesen felháborító módon jól tartja magát, mind testi, mind szellemi értelemben, így nehéz elhinni, hogy az illető már ennyi vagy annyi éves is elmúlt. Az utóbbi napokban Sas József okozott ilyesfajta általános döbbenetet azzal az egyszerű ténnyel, miszerint betöltötte 70-ik életévét, ami köztünk szólva: fikarcnyit sem látszik meg rajta.

Hol másutt készülhetne ez a riport, mint a Mikroszkóp Színpadon, ott is az igazgatói irodában, ahová szinte alig tudok belépni a minden szegletet, sarkot, asztalt, széket, fotelt elborító díszes csomagoktól. A különböző rendű-rangú és méretű ajándékokat a direktor úr, vagyis Sas József kapta szeretteitől, barátaitól, kollégáitól, tisztelőitől a hétvégén kizárólag számára megrendezett „titkos” születésnapi gálaest végén. Mivel az ünnepnapot hétköznap követte, Józsinak még ideje sem volt igazgatói teendői mellett, hogy valamennyi ajándékot sorban kibontogasson, mint mondja, ez lesz a legkellemesebb elfoglaltsága az elkövetkező hétvégén.

– Jómagam úgy tizenöt éve állok Veled közeli barátságban, de én is mindig úgy látlak magam előtt, akárcsak megismerkedésünk első percében, vagyis az én szememben – oly sokunkhoz hasonlóan – sem múlnak feletted az évek. Te viszont hogyan éled meg hogy hetven lettél?

– Általában mindegyik kerek születésnapom idején épp színpadon álltam, dolgoztam, vagyis nem volt időm elmerengeni azon, hogy negyven, ötven vagy hatvan éves lettem, és mert első perctől fogva imádom a színpadot, és amit ott csinálok, így az összes évtizedes évfordulót örömmel éltem át. Most a hetven évemmel sincsen semmi gondom, hiszen egy csodálatos csapat vesz körül itt a Mikroszkópon, ahol a 81 éves Lorán Lenkétől a 80 éves Baranyi Lászlón át visszaszámolva a középkorosztályt képviselő – Heller Tamás, Beregi Péter, Bősze Péter, Böröczky József, Karsai István – kollégáim mellett egészen a fiatalokat jelentő – Aradi Tibor, Varga Ferenc József, Kokas Piroska, Szántó Szandra – csapattal a hátam mögött egyszerűen észre sem veszem az idő múlását! Selmeczi Tibor és Trunkó Barnabás is sok-sok éve nagyszerű munkatársaim. Már húszévesen is színpadon álltam, és nem emlékszem olyan kerek születésnapomra, amikor ne lettem volna maradéktalanul boldog és elégedett az életemmel, méghozzá nem csupán színészként és emberként, hanem csak neked négyszemközt elárulom: férfiként sem! Ma napig rendben vagyok, ezt a feleségem, Zsuzsi is igazolhatja, hiszen te most a világ leghűségesebb férjével is beszélsz…

– A szobádat beborító ajándékhegyből kihúztál egy gyönyörű, aranygombos sétapálcát, amit Bajor Imrétől kaptál, és azóta is kedvtelve szorongatod: mennyire fontos számodra, hogy a barátaid olyan ajándékokkal lepjenek meg jeles alkalmakon, amik személyes jellegűek? Egyáltalán: szeretsz ajándékot kapni?

– Ezt a szépséges botot azért szorongatom ilyen örömmel, mert régóta szenvedélyesen gyűjtöm a társait, nem is tudom, odahaza pontosan hány darab botom, sétapálcám van már. A világ több tájáról szereztem már be belőlük, és mert egyes barátaim pontosan ismerik eme gyűjtőszenvedélyemet, ezen a boton túl is kaptam még legalább két különleges példányt most. Én nem igénylem, hogy ajándékot kapjak bárkitől, bármilyen alkalomból, a titkárnőm pontosan tudja, hogy kifejezetten borzongok, ha valaki hoz nekem valamit, és ezt most nagyon őszintén mondom! Ha valaki egy premierre hoz egy üveg finom bort vagy valami mással kedveskedik, azért nem vagyok oda. Viszont ezt az ajándéktengert, amit itt látsz, és amit a hetvenedik születésnapomra hoztak nekem a barátaim, boldog örömmel veszem, mivel ha tárgyakon keresztül is, de látszik, mennyire szeretnek engem, nem is sugárzik belőlük más, mint a szeretet, ez pedig hogy a csudába ne tenne boldoggá? Ezeket a most kapott meglepetéseket viszont nagyon bensőséges hangulatban, boldog örömmel fogom otthon hétvégén kibontogatni, végignézegetni, akárcsak egy hétéves kisfiú a karácsonyi csomagjait, aztán egyesével mindenkit fel fogok hívni telefonon, hogy megköszönjem, amiért gondolt rám.

– Ezen a számodra rendezett születésnapi zártkörű előadáson több kellemes, megható, kacagtató, sőt, még meglepő eseményben is részed volt, például kihívtak egy jelképes bokszmeccsre is…

– Majd elájultam, amikor Csötönyi Sándor, az Ökölvívó Liga elnöke és Növényi Norbert talpig beöltözve átadtak nekem egy pár aranyszínű kesztyűt, mondván, üssek velük párat, hiszen valaha én is hódoltam rövid ideig ennek a férfias sportágnak! Norbitól még egy maga előadta verset is kaptam, nagyon helyes volt! De Szinetár Miklós, Verebes István, Selmeczi Tibor, Heller, Beregi, Straub Dezső is meglepett egy-egy nagyon szellemes illetve szívhez szóló beszéddel, el is érzékenyültem többször. Néhány kollégám olyan jelenettel kedveskedett, amelyben ügyesen kifigurázták a hibáimat, a gyengeségeimet, a hülyeségeimet, méghozzá olyan fergeteges humorral, hogy nem csak a nézőknek, de nekem is a könnyeim potyogtak a nevetéstől. Az est végén pedig mindenki tógát húzott, és az ünnepi záróbeszéd elmondása után babérkoszorút nyomtak a fejembe, akár egy ókori római császárnak!

– Családi körben hogy zajlott a köszöntésed?

– Odahaza nem tartottunk külön ünneplést, minek? Az én privát családom egyben van a színházi családommal. Szeretteim mind itt voltak bent a színházban az estemen, vagyis a feleségem, a lányom, a fiam, menyem, az unokáim, rokonságom és mindnyájan istenien érezték magukat. Műsor után szenzációs vacsorát tálaltak fel, amin a jó hangulathoz még egy nagyszerű zongorista játéka is nagyban hozzájárult, no meg az is, hogy Seregi Laci barátommal elénekeltünk egy csomó nótát, régi nagy slágert. Tökéletesebb születésnapom nem is lehetett volna!

– Viszont megint jönnek a szürke hétköznapok: Te igazgatóként hogy látod, a gazdasági világválság mennyire érinti a Mikroszkóp Szípadot?

– Sajnos a válság mindenkit érint Magyarországon, így persze a színházakat is. Mivel az embereknek egyre kevesebb lesz a pénze, félő, hogy ez a kultúrára is nagyon rossz hatással lesz, hiszen ritkábban engedhetik majd meg maguknak, hogy színházba, moziba, kiállításokra, koncertekre váltsanak belépőjegyeket, vagy annyi könyvet vásároljanak, mint korábban. Nekem ugyan igazgatóként nincs „válságtervem”, de az biztos, hogy idén nem utazom el hagyományos újévi külföldi nyaralásomra, inkább itthon maradok, ezzel többet tudok segíteni a színházam házatáján. Csak annyit tudunk tenni, hogy olyan ütős előadásokat csinálunk, aminek nagy híre megy, ezáltal becsábítva az önfeledt szórakozásra, nevetésre vágyó nézőket. Lekopogom: nincs okom direktorként panaszra, szilveszteri műsorunkat leadta az ATV, akikhez most szerződtünk át, tavaly pedig a TV2 elmúlt kabaréinkból összerakott válogatást sugárzott, ezek pedig megalapozzák nagyon is, hogy az emberek kíváncsiak legyenek a repertoárunkra, eljöjjenek a színházba élőben is megnézni minket. 2008 erős éve volt a színháznak, hiszen tavasszal egy, ősszel két bemutatót is tartottunk. A Sas 70! című estemet is felvette az ATV, márciusban pedig újabb kabaréműsort „szállítunk” részükre, amelyben dramaturgként, jelenetíróként már Verebes István is részt vesz.

– Vontál valamiféle mérleget most a születésnapod okán?

– Nem, és nem tervezek előre sem, hetvenévesen szerintem már nincs is értelme, viszont úgy érzem, mintha még csak életem felénél tartanék. Sok minden múlik rajtam kívül álló okokon is. Tizenöt éve igazgatom már a Mikroszkópot, a kinevezésem még két évre szól, de hogy addig tudom-e, bírom-e csinálni, az még a jövő zenéje. Annyit elárulhatok, hogy kicsit már belefáradtam ebbe az egészbe: ha nem leszek igazgató, természetesen akkor sem szeretném abbahagyni a színjátszást, a fellépéseket, a műsorok összeállításában való részvételt, de ezt csak olyanokkal karöltve tudom elképzelni, akikkel nagyjából megegyezik a művészi ízlésünk, és akik mindenekelőtt azt tartják fontosnak, amit én, vagyis hogy sikeres legyen a dolog, és ezzel fizető nézőket hozhassunk be a színházba, hiszen minden más csak duma, felesleges locsogás. Kis Róth-nak volt egy legendás mondása, miszerint: ami tele van azt színháznak, ami üres, azt váróteremnek hívják.