Bűnügy
Gyomorforgató: több száz holttestet oldott fel
Háromszáz ember holttestét oldotta fel maró hatású vegyszerekben egy férfi, akit egy drogkartell azért alkalmazott, hogy eltüntesse a bandaháborúk áldozatait. A Kukta becenéven emlegetett Santiago Mezát csütörtökön fogták el három másik emberrel együtt.
Beismerő vallomásában – amelynek a hatóságok szerint hitelt lehet adni – elmondta: az Arellano Felix vezette tijuanai kábítószer-kartellből kivált csoport heti 600 dollárt fizetett neki azért, hogy eltüntesse a holttesteket.
A 45 éves férfi – aki tíz éve foglalkozott ezzel – elmondta: a tetemek 24 óra alatt oldódtak fel a lúgban, ami megmaradt belőlük, egy gödörbe öntötték.
Forrás: MTI