2024. május 10. - Ármin, Pálma

A rádiók már tolják az új U2 slágert

A U2 együttes Get On Your Boots című új dalát a rádiókban már hallhatják a rajongók, s rövidesen hozzájuthatnak az ír banda honlapján is. A lendületes dal a márciusban megjelenő No Line on the Horizon című albumuk első nyilvánosságra került felvétele.
2009. január 20. kedd 10:45 - Hírextra
Bono és társai öt év után jelentkeznek először új albummal. A napokban tették közzé új lemezük tracklistáját - összesen 11 dal hallható az új korongon.Az album első száma február közepén kerül a U2 honlapjára. A digitális megjelenést követően előbb Írországban, majd az egész világon megkezdik az árusítását.

Ami az albumot illeti, február 27-ére várható az írországi megjelenés, március 2-án az európai, március 3-án pedig az amerikai kiadás.

Mint a U2 honlapján is olvasható, ötféle kiadása lesz a No Line on the Horizonnak. A "rendes" CD-n kívül árusítják majd "digipak" változatban, poszterrel együtt, amely feljogosítja a vásárlót az együttes egyik filmjének letöltésére is. Lesz olyan változata, amelyhez egy 64 oldalas magazinnal együtt juthatnak hozzá az érdeklődők. Megjelenik a U2-album boxváltozatban DVD-vel és egy keményfedelű könyvvel együtt, sőt, ínyencek számára korlátozott példányszámú vinil - bakelit - is készül belőle. Borítóját Szugimoto Hirosi japán fotográfusművész készítette.

Ez lesz a U2 12. stúdióalbuma, s a várakozások szerint 2009 legkelendőbb albuma. Az ír együttes előző albuma, a How to Dismantle an Atomic Bomb szintén hatalmas siker volt, Bonóék öt Grammy-díjat kaptak érte.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását