Külföld

Ezer puskázó bukott le a vizsgán

A kínai köztisztviselői vizsgán az utóbbi évek eddigi legtöbb pályázója, közel ezer felvételiző bukott le puskázás miatt, a csalókat súlyosabb esetben akár öt évre is eltilthatják a vizsga újbóli megírásától. Az évente megrendezésre kerülő országos felvét

Az átlagosan 57,4 százalékos túljelentkezési arány mellett például a kínai mozgáskorlátozottak szövetségénél meghirdetett egyetlen pozícióra több mint 4700-an jelentkeztek – olvasható a China Daily kínai napilap hétfői számában.

A kiélezett versenyben voltak, akik a csúcstechnológiát hívták segítségül, a gondosan elrejtett vezeték nélküli adó-vevő készülékek egyre népszerűbbek a vizsgákon. Néhányan még miniatűr fülhallgatót is ültettek a fülükbe, amellyel a vizsga közben a külső segítőkkel tarthatták a kapcsolatot.

Az államigazgatásban már egy olyan adatbázis is létezik, amelybe a puskázók adatait gyűjtik. A csalók neve és személyazonosító száma a központi, illetve a helyi kormányzati hivatalok személyzeti osztályainak munkáját segíti.

A november 30-án lezajlott vizsgán a legtöbb csaló az észak-kínai Liaoning (Liaoning) tartományban és Pekingben volt. A puskázók közül 300-an a felvételi alatt buktak le, további 700 jelentkezőt pedig azért zártak ki, mert a válaszaik túlságosan megegyeztek – közölte az állami hivatalok polgári szolgálata.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.