Bűnügy

Veszélyes a jég, ismét beszakadt egy korcsolyázó alatt

Beszakadt egy korcsolyázó alatt a jég szombat délelőtt a Velencei-tavon, a kijelölt pályákon kívüli területen; a felelőtlen korcsolyázót kimentették - közölte az MTI-vel szombaton a rendőrség.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint bár a tó jege megfelelő vastagságú, a jégpáncélt azonban több helyen tördelik szét rianások. Ezért csak a kijelölt helyeken szabad korcsolyázni,

A tavon három kijelölt pályán – az agárdi Pop strandon, a gárdonyi Sport Beachen és a velencei strand területén – lehet biztonságosan korcsolyázni – hívta fel a figyelmet R. Szabó Ágnes.

A jelek szerint sokan mégis "szűknek" érzik a kijelölt területeket, s a figyelmeztetés ellenére bemerészkednek a tó belsejébe, a nádasok közelébe. Ez azért nagyon veszélyes, mert a jégpáncélt szinte 50-100 méterenként töri szét egy-egy, a hirtelen megenyhült időben kiolvadt, messzebbről hófoltnak tűnő rianás, s a partokról az olvadással megindultak a befolyások is, amelyek pedig vizesítik a jeget – mondta el az MTI-nek a tófelügyelő.

Falusy Ferenc tájékoztatása szerint életveszélyes elhagyni a kijelölt korcsolyapályákat, a parttól távolabb, a tó egyes részein ugyanis a rianások alatt három méter mély a víz. A tófelügyelet szombaton újabb táblák kihelyezésével igyekszik felhívni a figyelmet a veszélyre.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.