2024. április 19. - Emma

Fodor a fagyhalálok ellen lobbizik

A nagyszámú fagyhalál miatt a kormány, az önkormányzatok és a civil szervezetek segítségét kérte Fodor Gábor csütörtökön Budapesten. Az SZDSZ elnöke a fővárosi Keleti pályaudvaron csatlakozott a párt Új Generáció nevű ifjúsági szervezetének aktivistáihoz,
2009. január 15. csütörtök 12:33 - Hírextra
A helyzet azért is különösen drámai, mert egyre nő azoknak az aránya, akik saját otthonaikban fagynak meg - mondta sajtótájékoztatóján Fodor Gábor.

A politikus azt kérte, hogy az önkormányzatok figyeljenek az egyedülálló idős emberekre, a kormány tagjai pedig hozzanak olyan rendelkezéseket, amelyek alapján megnyitják a vasúti pályaudvarok és az autóbuszközpontok várótermeit a rászorulók előtt.

A sajtótájékoztatón szintén részt vevő Léderer András elmondta: negyedik éve járják esténként a főváros utcáit, meleg teát és zsíros kenyeret osztanak és szükség esetén elkísérik a rászorulókat a melegedőhelyekre és a hajléktalanszállókra, hogy ne fagyjanak az utcán halálra.

Az SZDSZ Új Generáció elnöke emlékeztetett rá, hogy múlt hét pénteken Béki Gabriella szabad demokrata képviselővel közösen tartott szolnoki sajtótájékoztatójukon arra kérték a Molnár Csaba közlekedési minisztert: nyissa meg a várótermeket, de a tárcavezető erről még nem döntött.

Kitért rá, hogy Szűcs Erika szociális miniszter közlése szerint minden rendben van a hajléktalan-ellátásban. Ha ezt a civil szervezetek vagy a volt hajléktalanügyi kormánybiztos mondanák, akkor elhihetnék - mondta -, de tudják, hogy ez nem így van.

Az igazságügyi tárca is megkérhetné az ellenőrzése alatt álló szerveket, hogy fokozottan figyeljenek a hajléktalanokra - tette hozzá.

Megjegyezte, hogy eközben több budapesti kerület, illetve vidéki település rendelettel tiltja ki a hajléktalanokat.

Bejelentette, hogy a továbbiakban is várják a felajánlásokat, például takarókat, meleg ruhákat, amelyeket eljuttatnak a rászorulóknak.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását