2024. május 8. - Mihály

Gyurcsány a számára kedvező jelentéseket fényezi

A miniszterelnök szerint a viták során szem előtt kell tartani, hogy a Freedom House jelentése szerint Magyarország a legjobbaknak járó osztályzatot kapta 2008-ban. Gyurcsány Ferenc erről internetes naplójában írt kedden.
2009. január 13. kedd 18:42 - Hírextra
A Freedom House amerikai szervezet hétfőn közzétett világjelentése szerint Magyarország tavaly is a világ stabil demokráciái közé tartozott, s maximális pontszámot ért el a politikai, valamint a polgári jogok tiszteletben tartása terén is.

A washingtoni központú független kutatóintézet Magyarország 2008-as demokráciateljesítményét 2007-hez hasonlóan a legmagasabb pontszámmal értékelte mindkét vonatkozásban, a politikai és a polgári jogok tekintetében (az 1-től 7-ig terjedő skálán ez 1-es osztályzatot jelent).

A demokrácia terjedését 1941 óta világszerte támogató nem kormányzati szervezet besorolása szerint Magyarország a vizsgált 193 országból azon 89 közé tartozik, amely szabadnak minősül.
Gyurcsány Ferenc blogjában hangsúlyozta: "jegyezzük meg és tartsuk szem előtt akkor, amikor vitatkozunk egymással, hogy milyen is az ország, hogyan működik politikai rendszere, ha azok, akik kívülről nézik, és összehasonlítják más országokéval, azt mondják, hogy a legjobbak közé tartozunk".
Mint írta: "ez nem azt jelenti, hogy nincsenek hibáink. Nem azt jelenti, hogy minden tökéletes, de a rendszer egésze jól és elismerésre méltóan működik".

Ezt azoknak is mondja, akik azt akarják elhitetni, hogy Magyarországon nincs demokrácia, hogy nincs a világ legfejlettebb részéhez mérhető szabadság - tette hozzá.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását