2024. május 8. - Mihály

Az IMF ráfarag a nekünk adott kölcsönre?

Az elmúlt két hétben világossá vált, hogy a költségvetés lényegében nem létezik, mert olyan téves, rossz és hibás számokra épült, amelyeket az elmúlt időszak megcáfolt - mondta az államháztartás helyzetéről a Fidesz elnökségi ülését követő sajtótájékoztat
2009. január 13. kedd 17:30 - Hírextra
A büdzséről a Fidesz alelnöke úgy vélekedett, hogy az elfogadott számok rendkívüli körülmények között születtek meg, de ez nem adott volna lehetőséget arra, hogy irreálisan eltérjenek azoktól, amiket a gazdasági élet mutat. Megjegyezte: felelőtlenség volt elfogadni a büdzsét, mert Magyarországnak hamarosan el kell szenvednie a módosítás összes hátrányát. Számokat sorolva azt mondta, hogy az infláció a szakértők szerint nem a kabinet által várt 4,5 százalékos, hanem 2-3 százalék közötti lesz, a gazdasági visszaesés 1 százalék helyett 2,5-3 százalék közé várható, míg a reálbér-csökkenés 2,7 százalék helyett 4-5 százalék lehet. Úgy számolt, hogy ezek miatt a költségvetés hiánya várhatóan nagyobb lesz a korábban a kormány által prognosztizált 2,6 százaléknál.

Varga Mihály hozzátette, hogy az államadósság elérheti a bruttó hazai össztermék 70 százalékát.
A politikus aggasztónak nevezte a forintárfolyamot, mert az jelenleg a tavaly októberi szinten van. Hozzátette, Magyarország megkapta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hitelét, de azt lehet látni, hogy a forint kezd rossz pályára állni.

A Dominique Strauss-Kahnnal folytatott megbeszélésről kérdésre válaszolva Varga Mihály azt mondta, véleménye szerint azért került sor a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatójának látogatására, mert az IMF kezdi felismerni, hogy a Magyarországnak nyújtott hitel nem siker-, hanem kudarctörténet lesz, amelyből egyik résztvevő sem jön ki jól.

A tárgyalások kapcsán a politikus megjegyezte, hogy az IMF vezérigazgatója szerint is nehéz év lesz a 2009-es, éppen ezért annak a véleményének adott hangot, hogy a magyar kormánynak is fel kell készülnie arra, hogy akár év közben is intézkedéseket léptessen életbe a gazdasági bizalom helyreállítására.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy mi állhat a forint gyengülésének hátterében, azt mondta, hogy az okokat csak feltételezni lehet, de aki a számokat és a gazdasági mutatókat nézi, abban erősödik a gyanú, hogy Magyarország az IMF-hitelből él.

Hozzátette, ha ez úgy pereg le, hogy nem történnek komoly gazdasági intézkedések, akkor 2010 tavaszára rosszabb helyzetbe kerülünk, mint amilyenben 2008 őszén voltunk. Elmondta, megbeszélésükön szóba került, hogy mivel a cselekvési tervet a magyar kormánynak kell összeraknia, ezért az IMF szívesen ad tanácsot a kabinetnek, de nem akarnak beleszólni a döntéseikbe. Hozzátette: Dominique Strauss-Kahnn szerint hogy ha az adóemelés és a kiadáscsökkentés kérdései szóba kerülnek, akkor ők az utóbbit javasolják.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását