Sport

Lisztesnek elég a másodosztály?

Az orvosi vizsgálat után Lisztes Krisztián a szezon végéig a német másodosztályban szereplő Hansa Rostock labdarúgócsapatához szerződött.A 32 éves, 49-szeres válogatott futballista a pepsifoci.hu című internetes honlapon elmondta, hogy rövid időre hazatér

"Ugyan éppen, hogy belecsöppentem a felkészülésbe, megpróbálom minél előbb beverekedni magam a kezdőbe" – mondta Lisztes. "Nem tudom, hogy a rajton számít-e rám Dieter Eilts, mindenesetre beszélgetésünk azt sejteti, idővel mindenképpen a kezdők között kaphatok szerepet. Eilts egyébként azt is várja tőlem, hogy a pályán kívül segítsem munkáját, tapasztalatommal egyfajta vezére legyek a keret fiatalabb labdarúgóinak."

Lisztes korábban egy csapatban játszott a rostockiak vezetőedzőjével. A magyar játékos a VfB Stuttgart, a Werder Bremen és a Borussia Mönchengladbach együtteseiben szerepelt Németországban, az őszi idényben a Soproni Liga sereghajtójánál, a REAC-nál játszott.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.