Sport

Maradna az argentín

Továbbra is a Manchester United csapatában szeretne futballozni Carlos Tévez.Az argentin válogatott támadó a Daily Mail című lapnak elmondta, hogy az együttműködés folytatására vonatkozó tárgyalások hamarosan elkezdődnek ügynöke és munkaadója között.

"Nem vagyok nyugtalan emiatt. Egy biztos, maradni szeretnék, a tárgyalások, amint azt közölték velem, a jövő héten kezdődnek. Ügynököm kapcsolatban áll a Manchester United vezetőivel, és úgy hallom, eddig minden rendben – fogalmazott a 24 éves játékos, aki 2007-ben került az MU-hoz a West Ham Unitedtől.

– A mostani idény eddig egy kicsit zavaros volt a számomra, nem játszottam annyit, amennyit szerettem volna, de ennek elsősorban az az oka, hogy hihetetlenül jó csatárok vannak a keretben. Ezzel együtt nem szeretnék más csapathoz szerződni."
A közelmúltban a Real Madrid érdeklődött Tévez iránt.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.