Volt egyszer egy foci Eb
						Nem állítjuk, hogy az idei, osztrák-svájci közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság volt minden idők legjobb Eb-je, sőt. Bár ha a sógorokat vagy a helvéteket kérdeznénk a rendező jogán, esetleg a spanyolokat a végső győzelem okán ők alighanem a legek ko
					
					
													
						
			2008. december 28. vasárnap 09:07 - Gedei Szilárd
			
			
			
			
			
			
		 
		
				Persze azt sem állítjuk, hogy nem voltak a futball ünnepi két hete folyamán olyan meccsek, amelyek után a legmorózusabb képű örök fanyalgók sem nyalták meg ujjaikat, mert emlékezetes pillanatok akadtak bőven.
 Mesterlövészek 
 4 gól: David Villa (spanyol)
3 gól: Lukas Podolski (német)
3 gól: Roman Pavljucsenko (orosz)
3 gól: Hakan Yakin (svájci)
3 gól: Semih Sentürk (török) 
 

Ott voltak először is a hazaiak, a gyengécske svájciak és a meglepetésre erejükön felül teljesítő osztrákok. Ha viszont a meglepetések meglepetését keressük alighanem a nagy vörös hadsereg, az orosz válogatott menetelésében találjuk végül meg. A „szbornaja” ugyanis olyat tett, amit még soha: meglepően jó csapatjátékkal (s azért az egyéniségek sem hiányoztak, gondoljunk csak 
Andrej Arsavinra, aki azóta is egyre kapósabb nemzetközi futballban) és egy kis szerencsével odaértek a dobogóra, azaz a legjobb négy közé.
Ott azonban egyértelműen kiderült, hogy akadt két válogatott – a német és a spanyol –, ahol egyértelműen a végső győzelem számított célnak. Lett is nagy találgatás rögtön, hogy melyik együttes esélyesebb a finálé előtt, nagyjából fifti-fiftire adták az esélyeket. Hanem ki gondolta volna például, hogy az oroszok simán átlépnek a rettenetes narancsosokon, azaz a hollandokon a negyeddöntőben?
 A döntő 
 június 29. 20:45, Bécs, Ernst Happel Stadion
Németország – Spanyolország 0-1 (0-1)
gól: Torres 33’
vezette: Roberto Rosetti (olasz) 
 
A június 7-étől június 29-éig tartó seregszemle egyik legszínesebb csapata a török alakulat volt. Fatih Terim válogatottja a csoportmeccsek során kétszer is a hosszabbításban tudott győztes gólt szerezni, először a svájciak, másodszor a csehek ellen.  Persze a fanatikus félholdasok végül elbuktak, mintahogyan az alapkörben végig remeklő, háromból háromszor győztes holland alakulat is.

Végül pedig maradtak a németek, meg persze a spanyolok. 
Fernando Torres egyetlen villanása pedig azt jelentette, hogy a döntőt az ibériaiak nyerik. Iker Casillas, a spanyol cséká végül megérdemelten emelhette magasba a kontinensbajnoknak járó Henry Delanuay-trófeát, de nem volt egyszerű eljutni odáig. Hiszen volt itt minden, ami egy Eb-hez kellett: volt, hogy zuhogott az eső, máskor kánikulában szenvedtek a szurkolók és a játékosok, máskor meg összeomlott az egész televíziós rendszer és a jónép szerte Európában kép nélkül maradt az egyik elődöntő estéjén.
Meg persze dráma, öröm és szidni való bírók. S ha bírók, akkor vitatott esetek, na meg persze kapusgyilkos szitáló csodalabda és a végső spanyol öröm.
Ez volt az Eb 2008-ban, persze ismét nélkülünk, magyarok nélkül. De azért élvezhető volt. Főleg annak, aki szereti a focit…