Bűnügy

Találtak egy csónakot, de nem az eltűnt horgászokét

Nem a két eltűnt horgász csónakját találta meg a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) víz alatti radarja - állapították meg a búvárok.

A VMSZ szakemberei a vízirendőrökkel közösen továbbra is keresik azt a két férfit, akik pénteken tűntek el a Balatonban Szigliget térségében.

A szervezet közleménye emlékeztet arra, hogy éjjel még úgy tűnt, megtalálták a csónakot, de beszámol arról is, hogy a búvárok merülése után kiderült, hogy a Sonar által kimutatott csónak már több éve fekszik a két és fél méter mély víz alján.

A VMSZ legfrissebb tájékoztatása arra viszont nem tért ki, hogy saját korábbi közlésük szerint a mederben talált csónakban a radar "nagy valószínűséggel" az egyik horgász holttestét is felfedezte.

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság még pénteken, sötétedés után kért segítséget a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatától a két, Szigliget térségében eltűnt horgász felkutatásához.

A 29 éves szigligeti férfi és társa kora reggel indult horgászni a tóra, és azóta nem tértek vissza – mondta el korábban a VMSZ szóvivője, hozzátéve: az eltűnt férfiak fémcsónakkal indultak a tó közepe felé, ahol a rokonok beszámolói szerint a parttól 700-800 méterre szoktak horgászni Szigliget térségében.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.