Külföld
Menekültek fedél nélkül
Végleg bezárták csütörtökön a Kárpátalján elfogott illegális migránsok ideiglenes elhelyezésére szolgáló menekülttábort a Munkács melletti Pósaházán (Pavsino).
A menekültszállásról újságírók jelenlétében szállították el a migránsok utolsó – egyiptomi diákokból álló, kitoloncolás előtt álló – tízfős csoportját, majd kattintották rá ünnepélyes külsőségek közt a lakatot a létesítmény kapujára. A menekülttáborban 2002-es megnyitása óta közel 13 ezer lefülelt menekülő fordult meg, a számuk csak az idén meghaladta a 1150-et – írta csütörtökön az ungvári zakarpattya.net.ua internetes hírportál.
A pósaházai menekülttábort az utóbbi években sok bírálat érte jogi helyzetének a rendezetlensége, a nemzetközi emberjogi szervezetek részéről pedig a túlzsúfoltsága – a megengedett 250-300 fő helyett sokszor 700 menekülőt zsúfoltak össze benne – és az ott elhelyezettekkel szembeni nem megfelelő bánásmód miatt.
A környékbeli lakosság és a kárpátaljai közegészségügyi hatóság attól tartott, hogy a főként a harmadik világból érkezett menekülők elhelyezésére szolgáló szálláshely egzotikus járványos betegségek forrása lehet. A bezárását idén tavasszal külön határozatban követelte a kormánytól a Kárpátalja megyei tanács (közgyűlés).
A létesítmény bezárását az tette lehetővé, hogy az elmúlt egy év során több menekülttábort nyitottak Ukrajna különböző régióiban.
Forrás: MTI