2024. május 8. - Mihály

Gyerekektől zsaroltak pénzt

Két fiatalkorút vett őrizetbe a szekszárdi rendőrkapitányság, a gyanúsítottak több alkalommal gyerekektől vettek el erőszakkal vagy zsarolásal pénzt - közölte csütörtökön a szekszárdi rendőrkapitányság sajtóreferense.
2008. november 27. csütörtök 10:20 - Hírextra
Buda Bernadett az MTI-nek elmondta: eddig három esetet tártak fel, de elképzelhető, hogy több hasonló bűncselekmény is történt.

Közlése szerint november 20-án Szekszárdon, a Wosinsky lakótelepen található futballpályán egy 16 éves szekszárdi fiatal 17 éves tolnai társával két szekszárdi gyermeket pillangókéssel fenyegetett meg.

Egyiküktől ötezer forintot követeltek, ő a fenyegetés hatására ötszáz forintot adott át. A másik fiút lefogták, kést szorítottak a nyakához, ruháját átkutatták, azonban nem találtak nála semmit.

Két nappal korábban egy szekszárdi általános iskola előtt egy várdombi fiataltól követeltek pénzt, aki a fenyegetések hatására akkor és később is adott át nekik különböző összegeket.

A sajtóreferens elmondta: a rendőrök az esetekről szóbeszédből értesültek, miután a gyerekek nem mertek feljelentést tenni.

A szekszárdi rendőrkapitányság a két fiatal ellen rablás és zsarolás gyanújával indított eljárást, egyben kezdeményezte előzetes letartóztatásukat - tette hozzá Buda Bernadett.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását