Belföld

Újabb egymilliárd rászorulóknak

A működésképtelen önkormányzatok támogatására a következő napokban mintegy egymilliárd forint elosztásáról dönt az Önkormányzati Minisztérium, és december közepén újabb másfél milliárdot oszthatnak szét - közölte pénteken Hévízen Gyenesei István, a Kisvár

Az önkormányzati miniszter ismertetése szerint idén 1,4 milliárd forint tervezett összeg szerepelt a költségvetésben a működésképtelen önkormányzatok támogatására, de eddig már két ütemben – és néhány esetben soron kívül – összesen 990 önkormányzat 6,5 milliárd forint támogatást kapott a tárcától. További 8,5 milliárd forintra van igény, ebből a következő napokban mintegy egymilliárd forintot oszt szét a miniszter, és december közepén várható az újabb másfél milliárdról szóló döntés.

Gyenesei István úgy látja: új vitatémát jelent az a terv, amely szerint mintegy ezer hatáskört – ezzel nagyjából kétmillió ügyet – indokolt lenne a települési szintek helyett kistérségeknél ellátni. Mindez milliárdos nagyságrendű forrásátrendezést és megtakarítást is hozhat, de a változtatás csak több lépcsőben képzelhető el, úgy, hogy a nagyon gyakori helyi ügyek intézése helyben maradna.

Az önkormányzati rendszert érintő változásokkal kapcsolatban jelezte, hogy december 4-én ül össze újból a kormány és az önkormányzatok egyeztető fóruma, ahol már 8-10 olyan téma van, amelyben előzetesen megegyezésre tudtak jutni. A feles törvényekkel szabályozható témák között említette, hogy a nem közvetlenül szomszédos önkormányzatok körjegyzőséget alapíthatnának, továbbá ide tartozna a polgármesterek jogállásának erősítése. Az Alkotmánybíróság döntését követően ugyanakkor kétharmados többséggel valósítható csak meg a közigazgatási hivatalok megyei szintű visszarendezése.

A miniszter beszámolt arról, hogy a panelprogram és a kéményfelújítási program nyáron lejárt legutóbbi pályázati körében 30 milliárd forint állami támogatást igényeltek a jelentkezők. A korábban már felújított 190 ezer lakás után újabb 100 ezer lakást érint korszerűsítés a 820 ezer ipari technológiával épült otthon közül.

A legtöbb igényt Tata, Komárom, Paks, Mosonmagyaróvár, Kazincbarcika és Budaörs nyújtotta be. A források rendelkezésre állnak, január végéig a kéményfelújításokról már megszületnek a döntések és megtörténik a pénz folyósítása is – fűzte hozzá.

Az önkormányzati rendszer jövő évi finanszírozásáról Gyenesei István elmondta: a költségvetési terv második változatában 1,9 százalékkal több forrás szerepel, ami azonban reálértéken csökkenést jelent a 4,5 százalékra tervezett inflációhoz képest. Az önkormányzati szektorra mintegy 1275 milliárd forint jut, a megtakarítás a bérek befagyasztásával és a 13. havi bér elmaradásával biztosítható. Az Út a munkához programra ugyanakkor több pénz jut, a tűzoltók pluszforrásokat kapnak, s növekszik a gyermekszegénység elleni intézkedésekre fordítandó összeg is.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.