2024. május 10. - Ármin, Pálma

Polgári Jogi Activity

Országos Polgári Jogi Jogesetmegoldó és Polgári Jogi Activity Versenyt rendeznek csütörtökön Szegeden - tájékoztatta az MTI-t a rendező Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Állam- és Jogtudományi Karának docense.
2008. november 19. szerda 20:30 - Hírextra
Görög Márta elmondta: a Polgári Jogi és Polgári Eljárásjogi Tanszék, valamint az SZTE ÁJK Karrier Iroda szervezésében megrendezett jogesetmegoldó verseny célja, hogy a hétköznapi élet polgári jogi kihívásai iránt fogékonyságot érző joghallgatók összetett, életszerű gyakorlati feladat megoldása során mérhessék össze jogiprobléma-megoldó készségüket és kreativitásukat.

Reggel a jogesetmegoldó versenyen részvevők egy polgári jogi jogesetet kapnak, amelyet sorsolás útján, vagy az alperesi, vagy a felperesi pozíciót képviselve kell megoldaniuk. A felkészülést követően a versenyzőknek a zsűri előtt kell prezentálniuk tárgyalásszerűen a jogesetet, hagyományos talárban. A hallgatók jogesetmegoldásait szakmai zsűri bírálja el, amelynek tagja Wellmann György, a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának vezetője, illetve Csűri Éva és Orosz Árpád, a Legfelsőbb Bíróság bírái. Az értékelés szempontjai többek között a releváns polgári jogi szabályok azonosítása, azok megfelelő alkalmazása, továbbá az érvelőkészség.

Délután az activity során a hallgatóknak az egyes, kártyákon szereplő polgári jogi fogalmakat kell körülírniuk, elmutogatniuk vagy lerajzolniuk. A játékosok karonként háromfős csapatokat alkotnak. A szakmai zsűrit Bíró György, a Miskolci Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, Nemessányi Zoltán, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa és Szabó Imre dékán, az SZTE ÁKJ tanszékvezetője alkotja. A döntnökök a pontos, időben érkezett megfejtés mellett a kreativitást, szellemességet és a kiemelkedő megoldásokat is pontozhatják.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását