2024. március 29. - Auguszta

Seni nem kérte a tilalom feloldását

Eddig senki sem kérte a kormány részéről, hogy az I. kerületi önkormányzat oldja fel a Dísz tér 17. szám alatti ingatlanra elrendelt változtatási tilalmat - közölte Nagy Gábor Tamás (Fidesz), a budavári önkormányzat polgármestere pénteki sajtótájékoztatój
2008. november 14. péntek 15:26 - Hírextra
A polgármester elmondta: a kormány által a nemzetgazdaságilag kiemelt projektek közé sorolt, 10 milliárd forintos fejlesztés tervdokumentációi többszöri változtatás után is hiányosak, a fejlesztési koncepció átgondolatlan és a hatástanulmány előkészítetlen. Ráadásul a tervek engedélyezésére, átvizsgálására nagyon kevés idő állt rendelkezésre.

"A Budai vár nem a kísérletezés terepe (...) a terveket jól kell elkészíteni, hogy a kivitelezésben ne legyen hiba" - mondta a polgármester.

A sajtótájékoztatón jelen volt Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke, a parlament Új Magyarország Fejlesztési Terv végrehajtását felügyelő eseti bizottságának elnöke, aki elmondta, hogy a 2007-ben bejelentett Dísz téri projekt előkészítetlen. Felidézte: az is előfordult, hogy a kormány a magának megszabott határidőből is kicsúszott, így a tervdokumentációk benyújtását három hónappal ki kellett tolni.

Az alelnök úgy vélte, hogy a projektet előbb tartalmilag kellene megtölteni, s csak aztán lehet nekilátni a kivitelezésnek.

A politikus megjegyezte: nem felel meg a valóságnak az az állítás, hogy a változtatási tilalom elrendelése ellehetetleníti a Budavári Palota fejlesztését, és az sem, hogy ezzel Magyarország jelentős uniós forrásoktól esik el. A rendelkezésre álló források ugyanis 2013-ig használhatók fel.

A budavári - I. kerületi - önkormányzat november 10-én döntött arról, hogy a Dísz tér 17. szám alatti ingatlanra változtatási tilalmat rendel el addig, amíg el nem készítik a területrészek kerületi szabályozási tervének módosítását. A változtatási tilalom alá eső területrészen telket alakítani, új építményt létesíteni, meglévő építményt átalakítani, bővíteni, továbbá elbontani, illetőleg más építésügyi hatósági engedélyhez nem kötött értéknövelő változtatást végrehajtani nem szabad - tartalmazza a döntés.

Budai Bernadett kormányszóvivő csütörtökön az MTI-nek elmondta: az I. kerületi önkormányzat által a Budavári Honvéd Főparancsnokság épületére elrendelt változtatási tilalom végképp ellehetetleníti a Budavári Palota kulturális-turisztikai fejlesztése elnevezésű kiemelt projekt megvalósítását, és veszélybe sodorja az uniós támogatást is. Az önkormányzat támogatásának hiánya korábban is akadályozta a mintegy 10 milliárd forintos - uniós és hazai forrásból támogatott - nagyberuházást, a változtatási tilalom viszont a projekt megvalósulását is veszélybe sodorja, amivel hazánk jelentős forrásoktól eshet el - közölte a kormányszóvivő.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását