2024. május 6. - Ivett, Frida

Adócsalók buktak le

Magyarokból és kínaiakból álló bűnözői csoportot számolt fel a vám- és pénzügyőrség, a gyanúsítottak idén és tavaly összesen mintegy másfél milliárd forint ÁFA-kiesést okoztak az államháztartásnak; nyolc ember előzetes letartóztatásba került - közölte az
2008. november 10. hétfő 12:53 - Hírextra
Sipos Jenő közleményében azt írta: bűnügyi információk alapján az elmúlt napokban 20 helyszínen mintegy 100 nyomozó, valamint a Merkúr bevetési egység szervezett akció során számolta fel a csoportot.

"A nyomozás jelenlegi adatai szerint a csoport tagjai Magyarországon élő kínai kereskedők távol-keleten vásárolt áruit – anyagi ellenszolgáltatásért, hamis okmányok felhasználásával – az általuk létrehozott magyar gazdasági társaságok részére Szlovákiában vámkezeltették ÁFA-felfüggesztés mellett oly módon, hogy az esedékes ÁFÁ-t Magyarországon kívánják megfizetni" - írta közleményében a szóvivő. Hozzátette: az árukat ezután azok tényleges tulajdonosai Magyarországon értékesítették, azonban az általános forgalmi adót egyetlen esetben sem fizették meg.

Az ügyben nyolc embert vettek őrizetbe, köztük a csoport vezetőjét. Valamennyiük előzetes letartóztatását elrendelte a bíróság. A csoport két külföldi, szökésben lévő tagja ellen elfogatóparancsot bocsátott ki a vámhatóság.

A házkutatások során az egyik elkövető lakásában engedély nélkül tartott lőfegyvert, nagy mennyiségű lőszert és közbiztonságra veszélyes eszközöket találtak a nyomozók.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását