Életmód

Játék, szenvedéllyel

Az idén a Szenvedélyek Napja fő témája maga a SZENVEDÉLY. A hangsúlyt arra fektetik a szervezők, hogy bemutassák, igazán a pozitív szenvedélyek viszik előre a világot. Ennek gyakorlati úton történő bizonyítására ad lehetőséget az alábbi vetélkedő.

Ennek megélésére ad remek lehetőséget az a vetélkedő is, amelyet a 16-22 év közötti fiatalok számára hirdettek meg a szervezők a http://szenvedelyeknapja.virtualcom.hu oldalon. A játékban való részvételhez csapatokat kell alkotni, majd a csapatoknak olyan közös alkotómunkában kell részt venni, amely tematikájában szervesen kapcsolódik a rendezvényhez.

A játék célja – az értékes nyeremények mellett – maga a részvétel: megélni azt a szenvedélyt, aminek eredménye és megélése is öröm, azt, amely minden emberben meglévő kíváncsiságból, hajtóerőből jöhet létre. A játék 24 órán keresztül zajlik, november 15-én.

A csapatok interneten kapnak majd összesen száz izgalmas offline feladatot, melyeket együtt kell majd megoldaniuk. Az eredményhirdetés november 21-én, a Szenvedélyek Napján lesz a Gödör Klubban. A rendezvény természetesen ingyenes.

A nyertes csapat Volt Fesztivál–bérletet, Rafting túrát vagy Sziget napijegyet nyerhet.

Az ország minden tájáról várják a csapatok jelentkezését.

A részletes program a www.szenvedelyeknapja.hu oldalon található.

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.