2024. május 12. - Pongrác

14 éves lányokat erőszakolt meg egy férfi

Egy 14 éves kislányt és annak két hasonló korú barátnőjét erőszakolta meg a közelmúltban a lány korábbi nevelőapja, egy 37 éves hajmáskéri férfi - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-vel.
2008. november 4. kedd 15:57 - Hírextra
A bűncselekményről a napokban szerzett tudomást és tett bejelentést az egyik családsegítő szolgálatnál és a rendőrségen a kislány édesanyja, a férfi korábbi élettársa. A vizsgálat során kiderült, hogy a férfi a kislányt már két évvel ezelőtt, 12 éves korában is megerőszakolta - mondta Váradi Piroska, megjegyezve, hogy a gondjaira bízott gyermeket akkor alkohollal és gyógyszerrel kábította el.

A szóvivő közlése szerint a férfit - aki beismerte a bűncselekmény elkövetését - előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság.

A férfi hajmáskéri lakásán tartott házkutatás során a rendőrség nagy mennyiségű robbanóanyagot, lőszert, gyújtószerkezetet, fegyverelemeket, kézigránátot és rakétavető-csövet is talált - mondta Váradi Piroska.

A rendőrség a férfi ellen négy rendbeli erőszakos nemi közösülés, valamint robbanóanyaggal és fegyverrel való visszaélés bűntettek miatt folytat eljárást - közölte a szóvivő, megjegyezve: különösen súlyosnak minősül az, hogy a nemi erőszakot a férfi egy hozzátartozója, ráadásul gyermekkorú kislány sérelmére követte el.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását