Bűnügy

Hamis márkajelzésű ruhát és védett madarakat találtak

Egy görög kamionban több mint 50 millió forint értékű hamis márkajelzésű ruhát, egy román személygépkocsiban pedig ezerötszáz védett madár tetemét találták meg a vámosok Nagylaknál - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Dél-Alföldi regionális Parancsnokságának

A pénzügyőrök egy, az okmányok szerint Görögországból Csehországba ruházati termékeket szállító kamiont vizsgáltak át, a rakomány között 12.190 darab különböző márkajelzéssel ellátott női és férfi ruházati terméket találtak – mondta Némedi Varga Éva.

Az előzetes szakvéleménye alapján a termékek hamisítványok. A közel 52 millió forint összértékű szállítmányt lefoglalták, és ismeretlen tettes ellen áru hamis megjelölése bűntette miatt eljárást indítottak – tette hozzá a százados.

A pénzügyőrök szintén a nagylaki határátkelőnél két román állampolgár személyes úti holmija, valamint a járművük csomagterében talált hűtőtáskában összesen 1.509 védett madár – pacsirták, réti pityerek, sordélyok, búbos pacsirták, barázdabillegetők és seregélyek – tetemét találták meg.

Az utasok a szükséges természetvédelmi engedélyekkel nem rendelkeztek, ezért a fővámhivatal a több mint 15 millió forint eszmei értékű szállítmányt lefoglalta és természetkárosítás bűncselekmény elkövetése miatt eljárást indított – közölte a sajtóreferens.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.