Belföld

Közösségi tulajdonba kerül a Kaposvári Vízművek Kft.

Száz százalékos közösségi tulajdonba kerül 2009. február 1-jével a Kaposvári Vízművek Kft., miután Kaposvár önkormányzata megvásárolja a jelenleg magántulajdonban lévő céget, üzemeltetői vagyonával együtt - jelentette be Szita Károly polgármester pénteken

Közölte: 2009. január elsején lejár a Kaposvári Vízművek Kft. koncessziós szerződése. A város megvásárolja a cég egészét – üzemeltetői vagyonával együtt – 10 millió forint + áfa áron, s tovább foglalkoztatja a kft dolgozóit.

A vételt követően Kaposváron immáron valamennyi közszolgáltatást végző cég többségi közösségi tulajdonban lesz – tette hozzá a polgármester. Példaként megemlítette, hogy ma már 100 százalékos önkormányzati tulajdonban van a helyi tömegközlekedési zrt, többségi tulajdonban van a távfűtés és a hulladékgazdálkodás.

A város így kordában tudja tartani az árakat, mind a közlekedési tarifák, mind pedig a távfűtés áraiban képes ellensúlyozni, tompítani a rossz kormányzati döntések árnövelő következményeit, sőt, ingyenesen biztosítja a lakossági szemétszállítást – hangsúlyozta Szita Károly.

A kaposváriak azt várják el az önkormányzattól, hogy biztonságban élhessenek, s ehhez a biztonsághoz hozzátartozik a közszolgáltatások biztonsága is – fogalmazott a polgármester, aki úgy vélekedett: a kormány rossz úton járt, amikor privatizálta a közszolgáltatást. Megítélése szerint ezzel az állam kockáztatta polgárai biztonságát, kiszolgáltatta őket a profitorientált tulajdonosoknak.

A kormány nem tanult korábbi hibájából, s most azt hallani, hogy a regionális vízműveket is eladná – tette hozzá az előbbiekhez, majd ellenpéldaként Kaposvárt hozta fel, amely – mint mondta – azon kevés települések közé tartozik, ahol a közszolgáltatás nem eladó.

Szita Károly felidézte, hogy néhány évvel ezelőtt közszolgáltatási árait nézve Kaposvár a megyei jogú városok között még a legdrágábbak közé tartozott, ez indította a város vezetőit arra, hogy az önkormányzat megvásárolja a stratégiai cégeket.

A somogyi megyeszékhelyen ma már nem a profitérdekeltség, hanem az üzembiztonság és a kiegyensúlyozott gazdálkodás az irányadó – mutatott rá a polgármester, hangsúlyozva: a döntés helyességét igazolja, hogy azóta Kaposvár a legalacsonyabb árakat biztosító városok egyike lett.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.