2024. május 6. - Ivett, Frida

Pálinkás üdvözli a neutronkutatás finanszírozását

"Mindenképpen pozitívnak" tartja Pálinkás József, hogy a kormány biztosítja az Európai Neutronkutató Központ (ESS/ European Spallation Source) beruházásához szükséges önrészt.
2008. szeptember 11. csütörtök 18:31 - Hírextra
A Magyar Tudományos Akadémia elnöke annak kapcsán nyilatkozott az MTI-nek, hogy a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón bejelentették: Magyarország 90 milliárd forintot biztosít e célra. A beruházás 30 százalékát kitevő önrész harmadát a központi költségvetésből, harmadát a Strukturális Alapokból, harmadát pedig a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapból fedeznék.

Az Európai Neutronkutató Központ megvalósításáért három helyszín - a svédországi Lund, a spanyolországi Bilbao és Debrecen versenyez. A beruházás ott valósulhat meg, ahol előbb összegyűlik az 1,1 milliárd eurós beruházás anyagi fedezete.

Mint azonban Pálinkás József megjegyezte, a döntés kevésbé pozitív részének tartja, hogy a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapból biztosítják az összeg egyharmadát, hiszen ez más fejlesztésektől vesz el pénzt.

"Ezzel együtt is azt gondolom, hogy a döntés pozitívumként értékelhető és megerősíti Magyarország és Debrecen pozícióját e beruházás elnyeréséért folytatott versengésben" - hangsúlyozta Pálinkás József, aki egyben az ESS nemzetközi tudományos tanácsadó testületének a társelnöke.

Mint kifejtette, a 30 százalék olyan jelentős önrész, amely lehetővé teszi, hogy további partnereket vonjanak be a beruházásba."Azt gondolom, hogy 30 százalék, a 90 milliárd forintos önrész kellően komoly ajánlat, s amennyiben további beruházókat sikerül meggyőzni arról, hogy Magyarországon épüljön meg ez a berendezés, ehhez jó alapot biztosít a kormány döntése" - emelte ki az MTA elnöke.

Pálinkás kitért arra is, hogy ez egy biztos megtérülést ígérő befektetés. "Gazdaságilag és tudományosan egyaránt megéri, de nagyon gyors megtérülést nem lehet várni" - mondta.
Az MTA elnökének meggyőződése szerint a beruházás óriási hatást gyakorol majd a magyar tudományos életre. A neutronkutató ugyanis jelentősen javítja majd a magyar kutatók helyzetét, s egyben javítja a magyar tudományos élet lehetőségeit is, hiszen az országban jönne létre egy olyan berendezés, amely a világon a legmodernebb a maga kategóriájában.

Az ESS működését megalapozó elv, az úgynevezett hosszú impulzusú neutronforrás, amelyet Mezei Ferenc akadémikus dolgozott ki, szinte minden paraméterében, így a költséghatékonyság tekintetében is messze felülmúlja az amerikai és japán "rövid impulzusú" források teljesítményét.
"A hosszú impulzusú forrás megvalósítása jelenti azt a technikai előnyt, amelynek révén ez a berendezés a világ jelentősebb neutronberendezése lehet.

Mint az MTA elnöke elmondta, az ESS egyedülálló kísérletek, minőségileg új típusú vizsgálatok elvégzését teszi lehetővé, leginkább a biotechnológia és a nanotechnológia terén, valamint a gyógyszeralapanyag-kutatásban alkalmazhatják. Továbbá ez az egyetlen módszer, amellyel kimutathatók az anyag szerkezetében meglévő mechanikai feszültségek.

"Segítségével laboratóriumi körülmények között tesztelhetjük, hogy egy adott ötvözet szerkezeti elrendeződése hogyan függ össze a tulajdonságaival" - magyarázta az eljárás előnyeit.
Pálinkás József különösen örül annak, hogy Debrecenben valósulna meg a beruházás.

Mint mondta, Debrecen városa is hozzáteszi a maga részét a sikerhez, ahogy a Debreceni Egyetem és az MTA Atommagkutató Intézete is jelentősen hozzájárult az európai kutatási infrastruktúrák előkészítésével foglalkozó stratégiai fórum, az ESFRI pozitív jelentéséhez.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását