Katonadolgok Pesten, „Magyar Sziget” Budán, kínaiak a Jobbikon

A budapesti rendvédelmi szervek előrejelzése ezúttal valóban pontos volt. A BRFK illetékesei ugyanis békés augusztus 20-át prognosztizáltak, s számításaik a nap első perceitől kezdve beválni látszottak. A reggeli, ünnepélyes zászlófelvonást a Kossuth téren még ugyan megpróbálta megzavarni néhány mindenre elszánt tüntető, (elsősorban az unalomig ismert rigmusok csendültek fel: „Gyurcsány takarodj!”, „Hazaáruló”, „Vesszen a kormány!”), a háromnegyed kilenctől esedékes, Hősök terére tartó katonazenekari felvonulás starthelyénél (Oktogon) viszont már egy fia rendbontó nem sok, annyit sem lehetett látni. Igaz, negyed órával a kezdés előtt érdeklődőkből sem sokkal több akadt, néhány turista, az átutazó forgalom, és a környéken lakók közül került ki a felvonulást várók zöme, néhány mérsékelten lelkes sajtómunkással kiegészülve. Szinte családias hangulat uralkodott.

Talán a kora reggeli időpont miatt, de valahogy a felvonuló, összesen nyolc rezesbanda tagjai sem tűntek túl feldobottnak. (Később erre jócskán rácáfoltak.) Egyikük például, a várakozást megunva, egy kézre eső platánfa törzsén kezdett ütemes dobolásba… Hangszerek a földön, halk dallamfoszlányok mindenfelé. Rendetlenkedők, kordonok sehol. (Igaz, melyik tüntető merné megkockáztatni, hogy például cintányérral kapjon egy dupla fülest, mint szegény macsek a Tom és Jerry-ben?)

Pattogós léptek indulnak

Pontban háromnegyed kilenckor a Budapesti Helyőrségi Zenekar vezetésével aztán megindul az első menet a Hősök tere felé. Kísérik vagy huszonöt-harmincan. A másodikat, (Légierő Zenekar, Szolnok) mely jó száz méterrel lemaradva halad, még annyian se. Igazán egyedül egy idős bácsi van elragadtatva, még lelkes integetésre is vállalkozik, bár jó lenne megtudni, milyen viszonzásra számít a hangszert két kézzel markoló zenészektől.

Az már az első percben kiderül, hogy nem csak a zene, hanem a katonák lépte is pattogós. (Alig győzik követni az álmos újságírólábak – a szerk.) Ám a követési távolsággal akadnak gondok. Néha mindössze ötven, máskor százötven méter is van egy-egy banda között. De sebaj, a zene szól, a kevéske érdeklődő pedig láthatóan jól érzi magát a reggeli napfényben és a lezárt Andrássy úton keresztbe-kasul mászkálva. Mert akár ezt is meg lehet tenni. A rezesbandák állják a temérdek fényképező-és mobiltelefonlencse tekintetét, a rend őreitől pedig akár meg is lehetne fújni valamelyik trombitát. Rövid mélázásra is jut idő: nem valahogy így nézett volna ki a Budapest-Parádé, ha már lett volna, mondjuk a századfordulón?

Napszemüvegben az igazi

De a jelenbe visszatérve. Ki gondolná, hogy a hagyományos katonazenekari egyenruhához manapság a napszemüveg viselése is hozzátartozik? Pedig így van. Feltűnően sok muzsikus rejti arcát sötétített szemlencse mögé. Az abszolút rekorder ebben a műfajban a Székesfehérvárról érkezett MH 43-as banda, rövid számolás után kiderül: a huszonkét tagú zenekarból összesen tizennyolcan viselnek ilyen-olyan napszemüveget.

A Hősök teréhez közeledve aztán már kezd sűrűsödni a tömeg. Ebből kiderül, hogy az ünneplők nagyobb része inkább arra játszott, hogy a felvonulást követő tisztavatás megtekintéséhez jó helyet szerezzen. Ennek ellenére sokaknak csalódniuk kell. A téren ugyanis már sok minden megtalálható, ami a magyar állami és nemzeti ünnepekhez szükséges eszköztárba az utóbbi években bekerült. Rendőrök tucatjai, kordon kordon hátán, biztonsági emberek, katonák, fémdetektoros beléptető kapuk, stb. Mint kiderül, a tisztavatást már csak a meghívott elöljáróságok nézhetik közvetlen közelről. Az utca embere meg reménykedhet, hogy talál rálátást valamelyik acélkerítés mögül. Egyetlen vigaszt talán a honvédség által kiállított (s a gyerekek körében igen népszerű) harci gépjárművek, valamint az ingyen osztott vizes tasakok nyújtanak. A nyíltkörű, családias hangulatú buli azonban itt menthetetlenül véget ért.

A KDNP kevesekhez szólt

Nem úgy a Budai Vár Szent István szobra előtt, a Halászbástyánál, ahol még csak ezután (délelőtt 11 órakor) kezdődött a Kereszténydemokrata Néppárt hagyományos augusztus 20.-i ünnepsége. A KDNP a parlamenti pártok közül egyedüliként tartott hivatalos ünnepséget a fővárosban. Ez a tény (és a rendkívül kevés szimpatizáns) azonban láthatóan nem szegte kedvét Molnár Bélának, a párt fővárosi elnökének, mint tudósítónknak elmondta, nem tudják, s nem is érdekli őket, miért ők az egyetlenek, egy dolgot viszont tudnak: Szent István megkoronázása a magyar kereszténység egyik legnagyobb örömnapja, s a KDNP-nek, mint keresztény pártnak „kötelessége ” ünnepelni, beszédeket mondatni a legnevesebb tisztségviselőkkel.

Nos, kötelező jelleggel kezelt rendezvény ide vagy oda, a ceremóniának otthont adó Szent István szobor előtti placc valahogy csak nem akart megtelni. Pontosabban volt itt emberáradat, csak azt nem a KDNP-ünnepség, hanem a nyári szezonban turistaparadicsomnak számító szinte Halászbástya vonzotta a környékre. A kezdés előtt röviddel úgy tűnt, az augusztus 20.-i esemény kavalkád kellős közepén még a médiát is hidegen hagyja Harrach Péterék előadása. (A Hírextra tudósítója a leghamarabb érkezett a helyszínre. ) A szobor előtt felállított kis puritán színpad KDNP-zászlókkal díszítve valóságos „Magyar Szigetet” alkotott a külföldi turisták hömpölygő folyamában. Muszáj lejegyezni: a méretek, a külsőségek, és az érdeklődés hűen tükrözték a pártnak a magyar politikai palettán elfoglalt pozícióit.

A rendre például mindössze egy árva rendőr vigyázott, aki unszolás nélkül is töredelmesen „bevallotta”, hogy átlagos napokon is ugyanekkora erőkkel van jelen a téren az első kerületi testület. Mint mondta, legföljebb kétszáz résztvevőt tippel, majd gyorsan hozzátette: erősítésre nem is számít.

Kárpátia a hangszóróból

Közben, mintegy hangulatcsinálóként, a Kárpátia nevű rock zenekar egyik nótáját kezdik zengeni a hangszórók. A témaválasztás kézenfekvő, „Szent koronánk, Ó vigyázd hazánk…”, a hangtechnikus pedig úgy kommentál, hogy igyekszik a „lájtosabb, hazafiasabb és az alkalomhoz illő” dalok közül válogatni. A repertoárt elnézve ez utóbbi nem lehet könnyű feladat…

Kicsit később, miközben az ember megpróbált ha nem is kétszáz, de legalább egy-két személyt „összekaparni”, aki kifejezetten a KDNP-ünnepségre érkezett, szép csendben felgyorsultak az események. Elsőként Sasvári Sándor musicalszínész, a jobboldali rendezvények ismert előadója lépett a színpadra, s a Himnusz eléneklésével kezdte az ünnepélyt. Őt erőtlen taps, valamint Bagdy Gábor, a KDNP fővárosi frakcióvezető beszéde követte. Bagdy bevezetőjében Szent István királyunk államférfiúi erényeit ecsetelte kissé, majd a miheztartás végett azért csak rátért a budapesti vezetés ostorozására. (Meglepetés vagy sem, még a négyes metró körüli hercehurcát, mint Demszkyék tehetetlenségének szimbóluma is sikerült beleépíteni a mondókába.)

Hasonló forgatókönyv szerint beszélt az őt követő Molnár Béla (a magyarságra leselkedő belső veszélyekről, a turulszoborral való méltatlan bánásmódról és egyebekről szólt), valamint a délelőtt fénypontjaként színpadra lépő KDNP-nagyember, az országgyűlés alelnöki posztját is betöltő Harrach Péter, aki Szent István érdemei, valamint az aktuális hatalom hiányosságai kiemelése mellett a nemzet számára oly fontos egység megteremtését is hangsúlyozta. Az esemény „sztenderd” módon a Vörösmarty Szózatának közös szavalásával zárult. Mire tizenkettőt ütött az óra, már szinte nyoma sem volt a KDNP ünnepségének, a Budai Vár szokottnál is nagyobb turistaközönsége pillanatok alatt „visszafoglalta” a Szent István szobor előtti placcot…
@@

Az étel akkor jó, ha magyar

Szabógallér, párnácska, papnyak, tyúkfül, macskatalp, rózsafánk, rest csiga, batyu, görcs. Biztosan kevesen tudják, hogy mit takarnak ezek a nevek. Ha viszont odaírnánk hogy penne, vagy makaróni, biztosan rávágná tízből tíz háziasszony: tésztafajták. Furcsa érzés, hogy ezek az ízes magyar szavak – melyek valóban tésztatípusokat rejtenek – nincsenek benne a köznyelvben, míg az olasz tésztákat álmunkból felébresztve is tudjuk. A magyar kultúra mélységeit a tésztákon keresztül – de méginkább szavainkon át – is meg lehet ismerni.

A Kossuth téri programok egyike pont ezt a hiányosságot próbálta kiküszöbölni. Az érdeklődő háziasszonyok számtalan hagyományos tésztafajtát tanulhattak meg szakavatott segítséggel. A gyerekek közben búzakalászból fonhattak koszorút, bábut, vagy amit csak fantáziájuk és kézügyességük lehetővé tett. A levegőt közben friss sajtospogácsa illata töltötte be, mely a fával fűtött kemencékben készült. Mellette a Magyar Pékek Fejedelmi Rendjének egyik tagja fateknőben dagasztotta a kenyértésztát. Szemben velük elképesztő formájú és vastagságú perecek csalogatták a ropogtatni vágyókat.

De volt házirétes, kenyérlángos avagy langalló, esetleg töki pompos, és volt cukormentes, igazi gyümölcsből készült szörp. Ha esetleg egy nagyáruházlánc valamely fejese ki merte volna tolni a képét, a szíve nagyon megfájdult volna a sok természetes alapanyag, méregtelen étel, és igazi, hazai földben termett termék láttán. Az egészben sült disznóról, csirkéről, borjúról, nem is beszélek. Talán csak annyit: a gyrososnál csak mondják, hogy borjú hús, itt látom is. Nem baj: a török-görög étel trendibb. Magyarország tortája apró szeletekben vándorolt a végtelenbenyúló sor türelmes vásárlóihoz, a bográcsgulyás, a báránysült, és/vagy a főtt kukorica után.

Jó hangulat, közvetlenség

A honfoglaló magyaroknak öltözött lovasok, csodálatos paripákon ismertették meg a korabeli kézművesek remekeit a gyerekekkel. (A lovak valóban gyönyörű díszekben pompáztak.) Lehetett malomjátékot játszani liszteszsákokkal, vagy betekinteni a kovácsmesterség rejtelmeibe.

Az emberek érdekes módon beszéltek egymással, még akkor is ha a fölöttük magasodó Parlamentben ez már nem szokás. A hagyományőrzés napjaink globalizálódó világában az egyik legfontosabb cél. Úgy is mondhatnánk, ha már a jelenünk szét is választ, a múltunk legalább összeköt. Ezt a kötődést a magyar kultúra mélysége gond nélkül megteremtheti. Persze kizárólag akkor, ha tudatában vagyunk a létezésének. A Kossuth téri ünnepen ha nem is átfogóan, de szeleteiben megtapasztalhattuk ennek erejét.

Jobbik a réten

A Jobbik Magyarországért rendezvénye, az innen nem túl messzi Margitszigeten, egészen más hangulatban zajlott. Mondhatnám azt is izgalmas elegy volt. Egyfelől a rét végében felállított szószék, a körülötte lézengő gárdisták és zászlóvivők, valamint a réten körben piknikező kínai családok miatt. A hatás ennek megfelelően kissé irónikus volt. A jobboldali párt szónokai gyakorlatilag kínaiaknak mondták radikalizmusról szóló beszédeiket. Persze elképzelhető az is, hogy a Jobbik a kínaiakat akarja megnyerni saját magának, s velük erősítené a mozgalmat, bár azt hiszem ez azért mégsem így van.

A másik szemkerekítő érdekesség, a Jobbik szórólapjain található felmérés eredménye. Ezek szerint a párt a Fidesz, MSZP, és MDF mögött 7, azaz hét százalékkal áll, megelőzve az SZDSZ-t. A szórólap címe talán nem véletlenül „Sokkoló”. Mert ez tényleg az. A szónok közben befejezte beszédét: „Radikalizmust a Parlamentbe, mindörökké ámen!”

És egy életkép: nem túl messze a gyűléstől, a hatalmas fák hűs árnyékában apró falatozó bújik. Az egyik asztalnál négy vagy öt talpig díszben (nem igaz, hogy nem izzadnak!) lévő fiatal gárdista üldögél. Mellettük legalább négy összetolt asztalnál cigánycsalád falatozik békésen. Feszültség nuku. A Jobbik cigánybűnözésre és egyáltalán a cigánysággal kapcsolatos problémáira ez az életkép rögtön megadhatja a megoldást mindazoknak, akik a békét szeretnék: nem harcolni kell, meg ellenségképet kreálni, hanem családot alapítani, szaporodni, sokasodni. És úgy nevelni, ahogy az embernek csak tetszik. Az ellenségeskedést meg nem csak Szent István és az államalapítás ünnepén lehetne felejteni.