Belföld

Szórványtanács a külföldi magyarokért

Szeptemberben megalakulhat a szórványtanács, amelynek célja, hogy programokat indítson a külföldön élő magyar közösségek számára - mondta Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) alelnöke kedden Budapesten az MTI-nek.

A szórványtanácsnak az a feladata, hogy általánosan használható és működtethető szórványprogramok kidolgozásával foglalkozzon. A szórványban élők számára közösségi találkozóhelyeket hoznának létre, iskolabuszokat szerveznének, távoktatási programot indítanának – mondta Duray Miklós azt követően, hogy Budapesten megalakult a tanácsot előkészítő bizottság.

A kedden megalakult bizottságnak egyebek mellett erdélyi, délvidéki, felvidéki és kárpátaljai tagjai is vannak.

A tervek szerint a Miniszterelnöki Hivatallal is tárgyalnak a kezdeményezésről. Abban reménykednek, hogy a Szülőföld Alapból és a stratégiai programokból kaphat pénzt a szórványtanács, emellett vállalkozóktól is várnak támogatást – mondta Duray Miklós.

A szórványtanács megalakításáról május 17-én a szlovákiai Alsóbodokon tartott szórványkonferencián döntöttek. A tanácskozás egyik szervezője a Magyar Koalíció Pártja volt. A konferencián részt vett mások mellett a Miniszterelnöki Hivatal Kisebbségi és Nemzetpolitikai Ügyek Főosztályának képviseletében Kulcsár Szabó Ernőné, Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója, Szabó Vilmos (MSZP), az Országgyűlés Külügyi és Határon Túli Magyarok Bizottságának alelnöke és Balla Mihály, a Fidesz országgyűlési képviselője.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.