2021. november 28. - Stefánia

Az USA és Magyarország szerint továbbra is helye van Grúziának a NATO-ban

Az Egyesült Államok és Magyarország szerint továbbra is helye van Grúziának a NATO-ban, a grúz-orosz háború ellenére. Szekeres Imre honvédelmi miniszter és April H. Foley, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete erről Szolnokon beszélt az MTI-nek hé
2008. augusztus 18. hétfő 19:12 - Hírextra
A tárcavezető és az amerikai nagykövet is azt hangsúlyozta: az állam és kormányfők tavasszal megegyeztek abban, hogy Grúziának helye van a NATO-ban, s ez változatlanul érvényes.

Ennek ellenére Grúzia képviselőjét nem hívták meg az októberi budapesti NATO-csúcsra, ahol a tagállamok védelmi miniszterei mellett Horvátország és Albánia képviselői is jelen lesznek - tudta meg az MTI Szekeres Imrétől.

April H. Foley az MTI-nek kiemelte: a Grúzia elleni orosz fellépés túllépte a "békefenntartói keretet" és humanitárius katasztrófát hagyott hátra.

Az Egyesült Államok sajnálattal figyelte a katonai konfliktust, az erőszakos cselekményeket Grúzia területén. Grúzia szuverén állam, demokratikusan megválasztott kormánnyal. Az embereknek joguk van, hogy ne csak saját kormányukat, hanem a biztonsági orientációjukat is megválasszák - mondta.

Oroszországnak be kell látnia, hogy a nemzetközi közösség nem fogadja el idegen csapatok benyomulását egy szuverén állam területére. Az Egyesült Államok reméli, hogy az orosz elnök betartja majd ígéretét a csapatkivonásról - hangsúlyozta April H. Foley.

Vasárnap Angela Merkel német kancellár is arról beszélt Tbilisziben, hogy a kaukázusi konfliktus ellenére Grúzia továbbra is jelölt a NATO-tagságra.

Németország - Franciaországgal együtt - az áprilisi bukaresti NATO-csúcstalálkozón úgy foglalt állást, hogy dél-oszétiai és abház szakadár területeinek megoldatlan problémája miatt egyelőre ne rögzítsék Grúzia NATO-csatlakozásának pontos menetrendjét és ne vonják be a tagság előszobájának tekintett "cselekvési akciótervbe".

Ennek felülvizsgálatára legkorábban a NATO decemberi csúcstalálkozóján keríthet sort a 26 tagállam.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását