Kultúra
Raoul Wallenbergre emlékeztek a Szent István parkban
Raoul Wallenberg embermentő tevékenységének üzenete az, hogy legyőzve a konformizmust, egymással összefogva még a történelem legsötétebb óráiban is szembe lehet, s szembe is kell szállni a gonosszal - mondta Kovács Tamás történész hétfőn, a Raul Wallenber
Wallenberg tevékenysége a bizonyíték arra, hogy a gonosz igen is legyőzhető – tette hozzá.
A történész emlékeztetett, Raoul Wallenberg 96 éve, 1912. augusztus 4-én született Stockholmban, a vészkorszak idején svéd diplomataként magyar zsidók ezreit mentette meg.
A diplomata 1945. január 17-én Budapestről Debrecenbe indult, azonban oda soha nem érkezett meg. A
szovjet csapatok őrizetbe vették, és a feltételezések szerint a fogságban halt meg, bár halálának időpontja és körülményei továbbra sem tisztázottak. Egy börtönorvos feljegyzése szerint 1947. július 17-én halt meg Moszkvában.
A rendezvény végén az emlékműnél virágot helyezett el Horváth Csaba főpolgármester-helyettes, követségek és civil szervezetek képviselői, valamint az emlékezők.
Forrás: MTI