2024. március 29. - Auguszta

Federer közel állt a kieséshez

Roger Federer közel állt a vereséghez, végül mégis győzni tudott Robbie Ginepri ellen a 2,615 millió dollár összdíjazású cincinnati keménypályás férfi tenisztornán, a Mestersorozat hetedik állomásán.
2008. július 30. szerda 08:50 - Hírextra

Federer az első játszmában rövidítésben maradt alul, majd a második szettben 5:5-nél elvesztette adogató játékát, így amerikai riválisa a mérkőzésért adogathatott, azonban megremegett a keze, s így ismét tie-break döntött, ezúttal Federer javára. A folytatásban szinte már csak a svájci fenomén volt a pályán, ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe.


Amennyiben Federer kikapott volna, sorozatban harmadik vereségét szenvedi el, s erre az elmúlt öt évben nem volt példa. A kudarccal egyúttal megnyílt volna az út a spanyol Rafael Nadal előtt, hogy a rekordot jelentő négy és fél év után letaszítsa a trónról Federert a világranglistán. Ez még most sem kizárt, ugyanis az élen helyet cserél a két teniszező, ha Federer nem jut legalább az elődöntőbe, s Nadal megnyeri a tornát.


"Élvezem a kihívást, hogy megtartsam első helyemet a világranglistán" - mondta Federer a győzelmét követően.

Eredmények:
2. forduló (a 16 közé jutásért):
Federer (svájci, 1.)-Ginepri (amerikai) 6:7 (2-7), 7:6 (7-5), 6:0
Söderling (svéd)-Robredo (spanyol, 12.) 7:6 (8-6), 6:4
Karlovic (horvát, 16.)-Acasuso (argentin) 6:3, 7:6 (7-3)
1. forduló (a 32 közé jutásért):
Verdasco (spanyol, 10.)-Estrella (dominikai) 6:3, 7:5
Gasquet (francia, 11.)-Llodra (francia) 3:6, 6:1, 1:0-nál Llodra feladta
Bolelli (olasz)-Anderson (dél-afrikai) 6:3, 7:6 (7-1)
Lapentti (ecuadori)-Cilic (horvát) 7:6 (7-5), 6:2
Moya (spanyol)-Tipsarevic (szerb) 7:6 (7-5), 7:5
Guccione (ausztrál)-Levine (amerikai) 6:3, 6:4
Clement (francia)-Johansson (svéd) 7:6 (7-4), 6:7 (5-7), 6:3
Serra (francia)-Becker (német) 4:6, 7:6 (8-6), 6:4
Isner (amerikai)-Stoppini (olasz) 7:6 (7-2), 6:3

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását