2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Korai védőoltással megelőzhetőek lennének a kanyarójárványok

Csökkenthetőek lennének a kanyarójárványok a fejlődő országokban, ha a gyermekek már négy és fél hónapos korukban is megkapnák a védőoltást a jelenleg ajánlott, kilenc hónapos korban adott védőoltás mellett egy, a British Medical Journalban megjelent tan
2008. július 28. hétfő 08:06 - Hírextra
Az eddigi ismeretek szerint az anya szervezetében meglévő antitestek a csecsemőt élete első hónapjaiban megvédik a kanyaróval szemben, és a védőoltást rendszerint a baba 9 és 15 hónapos kora között ajánlják, amikorra az anyai antitestek kiürülnek a szervezetükből.

A bissau-guineai Peter Aaby és kollégái a tanulmányban hangsúlyozták, hogy az utóbbi időben megváltozott a helyzet.

A szegény országokban a kanyaró elleni védőoltásoknak köszönhetően számos anya védett a betegséggel szemben, és feleannyi antitestet ad át a gyermekének, mint amennyit annak idején ő kapott. A HIV-vírussal fertőzött anyák szervezetéből is kevesebb antitest kerül a gyermekébe, és az AIDS vírusát hordozó gyermekek is korábban veszítik el az anyától származó védettséget.

A kutatók egy Bissau-Guineában tomboló kanyarójárvány kapcsán kívánták felhívni a figyelmet a korai védőoltás előnyeire. A 1300 gyermekre kiterjedő tanulmányban kimutatták, hogy a védőoltás előtt a 4,5 hónapos gyermekeknek mindössze a 28 százalékát védték az anyai antitestek a vírussal szemben.

A betegség előfordulása havi átlagban 0,7 százalék volt azok között a gyermekek között, akik két adag oltóanyagot kaptak (4,5 és 9 hónapos korukban), szemben a 3,1 százalékkal azoknál a gyermekeknél, akiket csak 9 hónapos korukban oltottak be.

A kettős védőoltást humanitárius szükséghelyzetekben vagy heveny fertőző járványok esetében lehetne alkalmazni kutatók szerint.

A tanulmány bevezetőjének szerzői, Hélene Broutin és Mark Miller, az Amerikai Egészségügyi Intézetek munkatársai szerint a korai védőoltással jobban kézben lehet tartani a betegséget a fejlődő országokban, de mindenképpen szükség van a második oltásra is 9 hónapos korban.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását