Belföld
Egy holding alá kerül Budapest összes kórháza
Három éven belül egyetlen holding alá szervezné az egészségügyi intézményeit a főváros - írta szombati Népszabadság. A főváros már eddig is számos intézményt összevont, az igazán nagy átszervezés azonban csak most következik: a holdingba szervezett kórház
Az átalakítás nagyságát mutatja, hogy csak a terv elkészítése 200 millió forintba kerül – értesült a napilap.
A Népszabadság rámutatott: tavaly a kormány kórházkarcsúsító programjával öt állami intézményt olvasztottak az Állami Egészségügyi Központba Budapesten. Emellett a nagy vidéki egyetemek (Debrecen, Pécs, Szeged) is sorra kebelezik be a városi vagy attól távolabbi kisebb intézményeket klinikáik mellé – tette hozzá a napilap.
Forrás: MTI