Hartung Sándor, a humanista alkotómester

Először is hadd gratuláljak a 2006-ban elnyert fődíjadhoz, no meg a nemrég véget ért önálló kiállításodhoz! Mesélj légy szíves egy kicsit az elismerésekről!

2006-ban elnyertem a XIX. Debreceni Országos Nyári Tárlat művészeti fődíját ami azt jelentette hogy rendezhettem egy önálló kiállítást a Debreceni Kölcsey Központban, közvetlenül a kétévente esedékes nagy tárlat előtt. Ez mostanában ért véget.

Mit jelentett neked a fődíj, és a vele járó megmutatkozási lehetőség?

„A díj mindig azé, aki kapja.” Olyan dolog ez, hogy aki nem kap, nyilván túlteszi magát rajta és dolgozik tovább, akinek pedig odaítélik, ha egészségesen áll hozzá, inkább serkenti a munkára. Ez a debreceni fődíj azért is volt különösen kedves, mert nagyon szeretem a várost. Aki pedig járatos a honi képzőművészetben, az tudja, hogy az ultramodern progresszívizmus fénykorában – a hagyományos táblakép festészet ma elég kevés teret kap.
Én alapvetően a reneszánsz, emberközpontú szépségeszményben hiszek.

Mondj valamit az önálló kiállításról!

Önálló kiállítást rendezni nagy öröm, csak nem szabad a gyakoriságát túlzásba vinni. Úgy gondolom, hogy két-három év az az idő, ami ideálisnak mondható. Azt szoktam mondani, hogy ha egy önálló tárlaton szerepel mondjuk negyven kép, akkor a negyvenegyedik mű maga a kiállítás, tehát az összbenyomás, amit együtt alkotnak a művek. Számomra ez mindig nagyon tanulságos. Van azonban előnye a csoportos kiállításoknak is, hiszen ott arra van lehetőség, hogy a sok festmény között szinte „kívülállóként” szemléljem a sajátjaimat is.

Milyen volt az egyéni tárlat fogadtatása?

Nehéz ezt a kérdést megválaszolni, mert nem könnyű kiszűrni az ezernyi visszajelzés és kötelező udvariasság közül azt a néhányat, ami valóban építő jelleggel érkezik. Az igazán hasznos, építő kritikák mindig egy-egy baráti borozgatás alkalmával hangzanak el. De visszatérve a kiállításra: közel 3000 látogatót regisztráltunk az egy hónap alatt, ez honi viszonylatban azért szép szám, hisz az átlag kortárs kiállítások általában 1000-1500 érdeklődővel számolhatnak. Összességében nagyon pozitív volt a fogadtatás.

Hogyan lesz manapság valakiből festőművész?

Képzőművészettel legkorábban akkor kerültem kapcsolatba, mikor felvettek a budapesti Képző-és Iparművészeti Szakközépiskolába. Erről az iskoláról azt tartják, hogy Európa egyik legjobb művészeti középiskolája. Én játékkészítő grafika szakon kezdtem meg a tanulmányaimat. Meséket, versekt illusztrálhattam, ebben az időben tanultam meg a rézkarc és a rézmetszés technikáját. József Attila, Petőfi Sándor költeményeit illusztráltam. A középiskola után egyből felvettek a Képzőművészeti Főiskola grafikus szakára. Másodévtől úgy döntöttem, hogy festészettel szeretnék foglalkozni. Átkértem magam Kokas Ignác festőosztályába. 1985-ben diplomáztam

Számodra mi a művészet lényege?

A művészet egy nagy folyamat, amelyben minden láncszem a másikból következik. A görögök, Leonardo, Botticelli, Vermeer, vagy az impresszionisták mind – e lánc szemei. Minden mindennel összefügg. Láncszemmé válni: ez lenne minden művész nagy feladata. A cél pedig, tükröt tartani a mának, de nem a napi sajtó szintjén. A múlt értékeiben merítkezve, a jövőbe mutatva szólni a jelenhez.
Azt nyilván senki sem határozatja meg, hogy melyik korba születik. Nagyon sok fantasztikus művész dolgozott például Magyarországon az 50-es években a szocialista realizmus idején, és még a legkeményebb diktatúra idején is születtek kiváló művek.

Te hová születnél legszívesebben?

Nehéz kérdés. Szívem szerint a XIV. századvégi Firenzébe, a reneszánsz kellős közepébe helyezném el magamat. Csábító még a ’70-es évek Amerikája .

Egy biztos: állóvízbe nem jó csöppenni…

Igen, bár az lenne a cél, hogy az ember olyanná alakítsa a világot, amelyben jól és szabadnak érzi magát. Persze az is igaz, hogy a mindennapokban nyilván nem ilyen magasztos célokért küzd az ember, hanem ha felfeszít egy vásznat, általában van egy adott festői probléma, amit meg kell oldani. Aztán hogy a kész műnek fényévnyi távlatban mi lesz a sorsa,meglátjuk.

Hogy néz ki egy hétköznapod?

Nagyon korán, négy-fél öt körül kelek minden nap. Tréfásan azt szoktam mondani, ha délig nem váltom meg a világot, akkor az a nap már elveszett nap. Én délelőtt friss aggyal vagyok legaktívabb, ami persze nem jelenti, hogy nem festek esetenként akár este nyolc-tíz óráig is. Mindenesetre tény, hogy a munka kreatív részét általában a nap első felében végzem, délután már nagyon ritkán kezdek új kalandba. Ilyenkor a képek, „melósabb” részleteit dolgozom ki.
Munka közben nagy segítségemre van a tükör, mert az megmutatja a kép hibáit. Ugyanis egy idő után „normál nézetben” szaknyelven szólva szabályosan „belenézi” magát az ember a képbe és nehezebben veszi észre a hibákat.
@@

Ha már más látószögnél tartunk: vannak terveid a filmezéssel is?

Régi nagy álmom, hogy Madách: Az ember tragédiája című drámájából egy nagyjátékfilmet készítsek.
Már tíz esztendeje foglalkozom ezzel a tervemmel. Bubik István aki nagyon közeli barátom volt, játszotta volna benne Lucifert.

Beszéljünk arról, ami megvalósult.

2003-ban készítettem egy 25 perces kisjátékfilmet Igézet címmel, melyet néhány éve a filmszemlén is vetítettek és melyről azt tudni kell, hogy Bubik Istvánnak ez volt az utolsó filmszerepe. A film záró mondata amit Istvánnal itt a műteremben vettünk föl, a balesete előtt néhány nappal, egy Michelangelo szonett sorai: „Lábujjhegyen járj, ne zavard az álmom…„ A film esszenciális kérdéseket – létkérdéseket, a Shakespeare-i nő és férfi bonyolult kapcsolatát állítja középpontjába.

Úgy tudom, a táncművészet is fontos szerepet játszik az életedben…

A tánc mint társművészet, esztétikai megjelenésével nagyon közel áll a szívemhez. Közeli barátaim is ebből a szakmából kerültek ki.
Számomra arányaival az emberi test a legszebb dolog a világon. Mindig is foglalkoztatott a test mozgásában, dinamikájában is. Nem véletlen, hogy a mostani debreceni kiállításom megnyitója is a szokványos megnyitó helyett egyedi tánckoreográfia, egy táncköltemény volt – Ecsethangok- címmel. Amelyet barátaim a Honvéd együttes táncművészei: Horváth Zsófia és Rémi Tünde adtak elő.

Gondolkodtál azon valaha, mi lett volna, ha nem Magyarországra születsz? Vajon sikeresebb lehetnél külföldön? Egyáltalán: mennyire határozza meg a művészetedet az sajátos közeg, ahol élsz? Fontos a magyar világ, vagy az általad preferált egyetemes emberi értékek mindenütt azonosak?

Ez úgy alakult, hogy néhány helyen határainkon kívül is megmutathattam magam. Rotterdamban, Stuttgartban, Koppenhágában, Bécsben voltak kiállításaim, de legnagyobb külföldi tárlatom talán 2002-ben, Rómában volt, a Római Magyar Akadémián, a reneszánsz palotában. Akkor egy 40 képből álló anyagot mutattam be.
A művészet nem provinciális. Egy képnek a tengeren túl is ugyan úgy kell szólnia mint mondjuk itt a Kárpát-medencében. Persze az ember gyökerei nagyon fontosak. Én ha tehetném, legszívesebben egy kis szicíliai faluban töltenék minden évben egy hónapot, egy másikat mondjuk New Yorkban, a harmadikat az ausztrál korallzátonyok között búvárkodva fotóznék. Az elmélyült műhelymunkát azonban csupán itt, Soroksáron tudom elképzelni.

Rád mindig is jellemző volt a témaközpontúság. Honnan meríted őket, illetve mit gondolsz arról, hogy manapság egyre kevésbé jellemző az efféle művész hozzáállás?

Igen, talán a hatvanas években kezdett el hódítani az a filozófiai szintre emelt gondolkodásmód, melyet úgy foglalhatunk össze, hogy „halál a témára”. Ha valami, akkor ez alkati dolog. Engem például egy szép női arc inspirál, s ha elkezdek vele foglalkozni, a végén lehet, hogy egy reneszánsz Madonnát festek belőle, de ez nem mindig tudatosan alakul

Úgy tudom, a művészi beállítottság nálatok örökletes…

Igen ,két fiam van, a nagyobbik a Filmművészeti Egyetem operatőri szakán tanul, a kisebb pedig egykori középiskolámban, a Képző és Iparművészeti Gimnáziumban tanul. Mindketten a másodévet fejezték be.

Nagyon érdekelne, hogyan lehet összeegyeztetni a művészéletet az aktív családi élettel…

Nehéz ezt a kettősséget egyensúlyban tartani.

Milyen művészeti szervezetnek vagy tagja?

Tagja vagyok a Magyar Festők Társaságának, a Magyar Képző és Iparművészek Szövetségének, valamint a XX. Kerületben működő –Új Átlók- művészi társaságnak.

Hartung Sándorról és műveiről bővebb információ a www.hartungsandor.hu weboldalon található.
Fotók: www.hartungsandor.hu