2024. május 12. - Pongrác

Paczolay elfogadta a meghívást

Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság (Ab) elnöke részt vesz azon a találkozón, amelyet a miniszterelnök a szombati melegfelvonulásokon történtek kapcsán kezdeményezett - közölte Sereg András, az Ab sajtófőnöke az MTI-vel kedden.
2008. július 8. kedd 12:55 - Hírextra
Paczolay Péter az Alkotmánybíróság ülése után hozta meg döntését - mondta a sajtófőnök az MTI-nek.

A szokásos évi melegfelvonulást szombaton tartották Budapesten. A parádén szélsőséges tüntetők támadtak a résztvevőkre és az őket biztosító rendőrökre.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ezt követően vasárnap kezdeményezte, hogy a legfőbb közjogi méltóságok találkozzanak és értékeljék a történteket.

A Legfelsőbb Bíróság elnöki jogkörében eljáró elnökhelyettese, Kaposvári Bertalan hétfőn az MTI-nek elmondta, hogy ha meghívás érkezik a kormányfőtől a találkozóra, akkor részt vesz a megbeszélésen.

Szili Katalin házelnök is támogatja a kezdeményezést. Az Országgyűlés elnöke szerint az a legkevesebb, hogy részt vesz a miniszterelnök által kezdeményezett megbeszélésen, hiszen mindent meg kell tenni azért, hogy visszaszorítsák a szombatihoz hasonló atrocitásokat, radikális megnyilvánulásokat.

Az Ukrajnában tartózkodó Sólyom László külföldi látogatása során nem kívánt nyilatkozni Gyurcsány Ferenc javaslatáról, de az MTI az elnökhöz közel álló forrásokból úgy értesült, hogy megérkezett a megkeresés a köztársasági elnök hivatalába, és szerdán konzultálni fognak a kérdésben.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását