Külföld

Kampány a roma nőkért

Kampányt tartott a roma nők kényszer-sterilizációja ellen az Európai Roma Jogok Központjának magyarországi szervezete Budapesten pénteken a Deák téren. A négyórás szolidaritási kampányt abból az alkalomból rendezték, hogy ugyanebben az időben Madridban ne

A kampány során képeslapokat osztogattak az érdeklődőknek, amelyben a magyar egészségügyi miniszternek címezve arra szólítanak fel, hogy részesítsék Sz. Andrea kényszer-sterilizált roma nőt kárpótlásban.

Sz. Andreának 2001. január 2-én úgy kötötték el petevezetékét egy magyar kórházban, hogy nem adtak neki kellő felvilágosítást a műtétről, kockázatairól, következményeiről.

Sz. Andrea 2001. óta vár jogorvoslatra, az ügyben az ENSZ Nőjogi Bizottsága 2006 augusztusában elmarasztalta Magyarországot.

A roma nő még meghallgatást sem kapott, panasza ügyében a kormány részéről senki nem lépett vele kapcsolatba – mondták.

A szervezet szóvivője, Tara Bedard az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy véleményük szerint hasonló esetek Pécsett és Miskolcon is történhettek, de ezt megerősíteni, vagy adatokkal alátámasztani nem kívánta.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.